December 6. szombat, Miklós
2014. szeptember 23., 12:35

Az asszonyt elverte, a biciklit meg a gyerekhez vágta

Vádemelést javasol a rendőrség azzal az erőszakos férfival szemben, aki éveken keresztül bántotta és szidalmazta feleségét, az egyik veszekedés során pedig a fiára dobott egy kerékpárt.
Családi erőszak illuszt 2014 0923.jpg (411 x 310 p

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott kiskorú veszélyeztetése bűntett, kapcsolati erőszak bűntett és könnyű testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. László helyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. október 27-én elment a felsége kiskunfélegyházi otthonába, ahol szidalmazta és veréssel fenyegette meg a nőt, a három kiskorú gyermekük jelenlétében. Az ijedt asszony elmenekült a lakásból a gyerekekkel, de a gyanúsított kerékpárral követte őket, majd többször megütötte a nőt, járművét pedig a hat éves fiára dobta. A sértettek a nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.

A nyomozás során kiderült, hogy J. László az elmúlt két évben rendszeresen kiabált feleségével, szidalmazta és bántotta őt a gyerekek előtt.

A rendőrség a nyomozást 2014. szeptember 19-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram