Az Argos Kutyaiskola képviselői az állatvédelem fontosságáról tartottak előadást a könyvtárban

Az előadás különlegessége, hogy a gyerekek élőben is találkozhattak a két csehszlovák farkaskutyával, akik Attilának hűséges társai. A nyugodt, barátságos ebek szívesen fogadták a simogatásokat, nyalogatással köszönték meg a szeretetet. A közvetlen élmény hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekekben még inkább megerősödjön az állatok iránti felelősségteljes gondoskodás gondolata.
Az előadás során számos fontos témát érintettek, kezdve azzal, hogy a családi kedvenc kiválasztása nem játék: hosszú távú, komoly döntést jelent. Egy kutya akár 10-20 évig is családtag lehet, és naponta igényli a törődést, mozgást és megfelelő ellátást. A gyerekek megtudhatták, hogy az állatok számára nem elég az étel és a víz – szükségük van megfelelő fekhelyre, játékokra, rendszeres sétára, nevelésre és szocializációra.
Fontos tanács hangzott el az etetés kapcsán is: míg a főtt csirkehús megengedett, a combcsont már veszélyes lehet, hiszen szilánkosra törve sérülést okozhat. A nyers sertéshús álveszettséget terjeszthet, a fűszeres ételek pedig megterhelik a kutya emésztőrendszerét. A zöldségek és gyümölcsök többsége egészséges, de a szőlő és az avokádó mérgező lehet. A csokoládé kifejezetten tiltott, mert a kutyák szervezete nem tudja lebontani – akár halálos is lehet.
Zsuzsanna a felelős madáretetésről is beszélt. Télen napraforgómaggal és cinkegolyóval segíthetjük a madarakat, nyáron pedig friss vízzel – például olyan itatóval, amelyben egy kőre leszállhatnak szárítkozni. A hőség idején kihelyezett itatók a kóbor állatok túlélését is segíthetik.
Szó esett a rendszeres féreghajtás fontosságáról is, hiszen bizonyos élősködők az emberre is veszélyesek lehetnek. A veszettség elleni oltás kötelező, de ma már elérhetők kombinált védőoltások is. A mikrochip szintén kötelező, 2014 óta minden négy hónaposnál idősebb kutyában lennie kell, így ha elkóborol, könnyen visszakereshető a gazdája.
A kullancsok és szúnyogok által terjesztett betegségek – mint a Lyme-kór, a babéziózis vagy a szívférgesség – sok esetben halálos kimenetelűek, ezért fontos a megelőzés. A szőr, a köröm és a fogak rendszeres ápolása sem elhanyagolható, különösen bent tartott kutyák esetében.
A gyerekek megismerhették a különböző munkakutyák szerepét is: a vadász-, terelő-, szánhúzó- és mentőkutyák mellett a drogkereső, vakvezető és terápiás kutyákat is megismerhették. Megtudhatták, hogy egy mozgássérült-segítő kutya akár 150-200 szót is megérthet, és önállóan képes cipőt vagy más tárgyat a gazdájához vinni. Egy videón keresztül betekintést nyerhettek a drogkereső kutyák izgalmas munkájába is.
Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy az utcán sárga szalaggal megjelölt kutyák különleges bánásmódot igényelnek – lehet, hogy félősek, idősek vagy nem kedvelik az idegeneket. Ezért minden esetben kérdezzük meg a gazdát, mielőtt megsimogatunk egy kutyát. A hirtelen mozdulatok és hangos zajok megijeszthetik az állatot, a közvetlen szemkontaktus pedig fenyegetésként hathat.
Ha esetleg kutyatámadásra kerülne sor, a legfontosabb, hogy maradjunk nyugodtak, ne provokáljuk tovább az állatot, és ha kell, védjük az arcunkat valamilyen tárggyal.
A könyvtár az előadás mellé egy segítő akciót is szervezett: a helyi állateledel boltokban adománygyűjtést hirdettek az Argos Egyesület javára, és a rendezvényre érkező diákok is hoztak magukkal felajánlásaikat. Ezzel a gyerekek nemcsak hallottak a felelősségről, hanem aktívan cselekedhettek is érte.
Az előadás végén sok mosolygó arc, simogatás és boldog farokcsóválás zárta a programot – remélhetőleg egy új, gondoskodó generáció első lépéseivel az állatok felé.