December 5. péntek, Vilma
2025. október 07., 08:00

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Az aradi vértanúkra emlékezni gyűltek össze a város közösségeinek képviselői október 6-án. Az ünnepség a Kiskun Múzeum kertjében kezdődött, majd a szemben álló emlékműnél folytatódott. Itt helyezték el a résztvevők a tisztelet koszorúit, az 1849. október 6-án kivégzett 13 honvédtiszt előtti főhajtás jeleként. Rámutatva: példájuk máig erőt és tartást ad a magyarságnak.

A megemlékezést Keresztes Tünde kulturális referens nyitotta meg, aki a közösség összefogásának fontosságát hangsúlyozta. Szavai szerint az aradi vértanúk nem csupán a magyar történelem kiemelkedő alakjai, hanem örök példaképek is: emberek, akik életüket adták a szabadságért, és akiknek emléke ma is formálja nemzeti identitásunkat.

Ezt követően Tóth Csaba, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium pedagógusa idézte fel a szabadságharc leverésének tragikus napját. Szavai nem pusztán a történelem eseményeit idézték fel, hanem emberi sorsokat, érzéseket és a kivégzett tábornokok bátorságát is. Beszédében párhuzamot vont a múlt és a jelen között, rámutatva arra, hogy az igazságtalanság és a kegyetlenség minden korban felháborodást vált ki.

Tóth Csaba hangsúlyozta: az aradi vértanúk halála nemcsak veszteséget jelentett, hanem a nemzeti öntudat erősödésének alapjává vált. Bár a szabadságharc leverése után Magyarország hosszú ideig elnyomás alatt élt, a hősök példája mégis megőrizte a nemzet tartását, és hozzájárult ahhoz, hogy később, az Osztrák–Magyar Monarchia idején hazánk gazdasági és kulturális virágkorát élhesse. A pedagógus így fogalmazott:

– A hősök bátorságát azok a hétköznapi emberek viszik tovább, akik ma is képesek kiállni másokért, segíteni a rászorulókon, közösséget építeni és felelősséget vállalni egymásért.

Az ünnepség méltó zárásaként Vas Orsolya, a Constantinum 10/D osztályos tanulója szavalta el Juhász Gyula Vértanúk című versét. A költemény egyszerre idézte meg a fájdalmat és a reményt, a hősök áldozatának örök üzenetét.

A közös főhajtás idén is bizonyította: a vértanúk nevei nem csupán a történelem lapjain élnek, hanem minden évben újra megszólítják a jelent és a jövőt. Áldozatuk arra emlékeztet, hogy a szabadságért vállalt küzdelem soha nem hiábavaló, és hogy a hősök addig élnek köztünk, amíg példájukból erőt merítünk.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram