Hétfőn lesz az Autómentes Nap Kiskunfélegyházán

– Miért fontos Kiskunfélegyházának, hogy minden évben megszervezze az Autómentes Napot?
– A közlekedésbiztonság és a környezetvédelem mindannyiunk ügye. Az Autómentes Nap lehetőség arra, hogy a gyerekek és a felnőttek játékos, élményszerű módon találkozzanak a biztonságos közlekedéssel, a fenntartható közlekedési módokkal, és megtapasztalják, mennyi élményt ad az autó nélküli város. Délelőtt 8-tól 12 óráig a Hősök Parkjába várjuk az első és második osztályosokat. A KRESZ-park adott, lesznek gokartok és kisbiciklik, „Közlekedj okosan!” foglalkozás a városi könyvtárral, népi játszótér, kézműves programok és hajfonás. A KEVE Program révén élőben gyakorolhatják mindazt, amit az elmúlt években a közlekedési órákon tanultak.
– Milyen programok várják a nagyobbakat?
– A városi sportcsarnok parkolójában 8 és 15 óra között lesznek a nagyobb kihívást jelentő programok: a szekszárdi Kalandozó Park gokartjai, 6 méteres mászófal, elektromos rollerek, motorszimulátor, kerékpáros ügyességi pálya, valamint kézműves foglalkozások. Az egyik újdonság a hatméteres mászófal visszatérése, ami korábban nagy siker volt. 9 órakor Extreme Bike Show-val indítunk, ezt követően KRESZ-oktatás lesz, majd én tartok interaktív előadást az elektromos rollerek biztonságos használatáról. Ez nagyon fontos téma, mert egyre több fiatal használja ezt a közlekedési eszközt. Szeretnénk megmutatni, hogy milyen felszerelésekkel növelhető a biztonság, és hogy vannak kifejezetten menő bukósisakok is.
– Mi történik délután a harmadik helyszínen?
– 14 és 17 óra között a könyvtár melletti téren, a DM előtti részen a Nor-Bike szaküzlet ingyenes kerékpárszervizt tart. Bárki elhozhatja a biciklijét, átnézik, ha tudják, helyben megjavítják, vagy tanácsot adnak mit kell rajta javítani.
– Kiknek ajánlja az Autómentes Napot?
– Mindenkinek. Az óvodásokat és kisiskolásokat délelőtt a Hősök Parkjába, a nagyobb diákokat a Sportcsarnok parkolójába várjuk, délután pedig bárki jöhet a kerékpárszervizhez. A programok ingyenesek, és mindenkit szeretettel várunk.







