Július 23. csütörtök, Lenke
2014. április 02., 07:57

Átadták a Kecskeméti Gyógyintézeti Központot

11,5 milliárd forintos beruházás zárult le április 1-jén, kedden, a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ átadásával. A nagy jelentőségű beruházáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: egy élhetőbb Magyarországnak az erős egészségügy az egyik legfontosabb alapfeltétele.
kórházátadás mti2.jpg (3307 x 2205 px)

A miniszter felidézte a kórház történetét is, miszerint a Bács-Kiskun megyei kórházat – mint megyei közkórházat – 1854-ben alapította a város, és kezdetben havonta 15-20 beteget tudott ellátni. Mára az intézmény az ország legnagyobb kórházai közé tartozik, a járóbeteg-ellátás éves forgalma megközelíti a másfél milliót, és évente több mint 60 ezer fekvő beteget lát el. 2013 januárjától – a kiskunfélegyházi és a kalocsai kórházak integrációjával – 1766 ágyon, három városban, öt telephelyen fogadják a betegeket.

A Kecskeméti Gyógyintézeti Központ új kórházi tömbjének építése 2011 februárjában kezdődött. A 15 ezer négyzetméteres kórházi szárnyban anya-gyermek központ, valamint szív- és érrendszeri centrum is helyet kap. Emeletráépítéssel 1.300 négyzetméterrel bővült a rendelőintézet, továbbá 2.200 négyzetméter meglévő terület átalakítása történt meg a diagnosztikai épületben. Mindezt 3 milliárd forint értékű orvosi gép, illetve műszer beszerzése teszi teljessé, ez több mint 450 darabot, és a legmodernebb színvonalat jelenti. A tervek szerint az átköltözés az év végéig befejeződik.

A Póluskórház projekt keretében felépített új részleg az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ezzel a fejlesztéssel az ország egyik legkorszerűbb egészségügyi intézménye lett a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ – hangsúlyozta dr. Svébis Mihály főigazgató.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram