Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 16., 14:38

Angolul mókáztak, mondókáztak, énekeltek a betűbölcsisek

Némelyiküknek mindennapos kellék a cumi, és a magyarral is küzdenek még, de Maria Bloom angol dalai lekötötték őket
betub1.JPG (3936 x 2624 px)

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár „Betűbölcsi” c. programsorozatán a szóösszetétel 2. tagjára helyezték a hangsúlyt, figyelemmel a résztvevők átlagéletkorára. Az első délelőttön Maria Bloom – aki Bloom Máriaként félegyházi születésű, és 16 év külföldi tartózkodás után hazatért – nem kevesebbre vállalkozott, mint városunkban egy mókás-táncos közösséget létrehozni.

– Angliában az én két gyermekemet vittem az ilyen foglalkozásokra, utána úgy döntöttem, hogy én is megvalósítom a programot. Magyarországon még kevesen alkalmaznak hasonlót, érdemes lenne meghonosítani – mondta Mária.

A kicsiket érdekelték az angol gyerekdalok, a változatosan alkalmazott kellékek és a kipróbálható hangszerek.

Mi marad meg a kicsikben mindebből?

– Jól szórakoznak. Nem tanulásról van szó, csak együttmozgásról, mókázásról, és ahogy a gyerekek hallják az angol énekeket, megmarad bennük az idegen dallam és hangsúly, és később fogékonyabbá válnak az idegen nyelvekre – magyarázta Mária, és elővette a gitárját.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram