– Miért ennyire fontos a szülő szerepe a gyermek sportolásában?

– A szülői támogatás nélkülözhetetlen, hiszen a sport testi és lelki hatásai egyszerre érvényesülnek. A rendszeres mozgás nemcsak az állóképességet fejleszti, hanem javítja a tanulási képességeket, erősíti a fegyelmet és az önbizalmat is. Ugyanakkor a sport komoly családi elköteleződést kíván: időt, szervezést, alkalmazkodást, olykor lemondásokat. A nehézségek akkor kezdődnek, amikor az elvárások aránytalan terhet helyeznek a gyermek vállára – mondja Borzai László felnőttképzési tréner, sportcoach és mentáltréner, mentálhigiénés szakember.

– Mikor válik problémává a teljesítményközpontú szemlélet?

– Sok szülő a legjobb szándékkal közelít, mégis túl korán jelenik meg a teljesítménykényszer. Különösen 10-12 éves kor alatt lenne fontos, hogy a gyerekek elsősorban a sport élményével, közegével és szabályrendszerével ismerkedjenek. Ebben az életkorban az eredményeknek háttérbe kellene szorulniuk. A gyakorlat azonban gyakran mást mutat: az eredményközpontú szemlélet nemcsak a fiatal sportolóra, hanem az edzőre is fokozott nyomást helyez.

– Mi történik versenyhelyzetben, amikor nő a feszültség?

– Ilyenkor sok szülő – akár tudattalanul – kilép a szurkoló szerepéből, és edzői szerepbe lép. A pálya széléről érkező instrukciók megosztják a gyerek figyelmét, bizonytalanságot keltenek, és könnyen konfliktust szülnek az edző és a szülő között. Ha egy fiatal sportoló egyszerre több, eltérő elvárásnak próbál megfelelni, annak hosszabb távon teljesítményromboló hatása lehet.

– Milyen mintát ad a szülő a gyermekének?

– Sémák mentén nevelünk, gyakran tudattalanul, és ezekből a mintázatokból nehéz kilépni. A támogató, elfogadó jelenlét nemcsak a sport iránti elköteleződést erősíti, hanem a mentális egészséget is védi. A gyerekek azt tanulják meg, amit látnak: hogyan kezeljük a feszültséget, a kudarcot vagy éppen a sikert.

– Miért kulcsfontosságú az edző és a szülő együttműködése?

– Az utánpótlás-nevelés egyik legfontosabb kérdése a közös szemlélet. Ma már a képzések pszichológiai és mentális szempontból is összetettebbek, de az edzők számára továbbra is kihívás megtalálni az egyensúlyt az egyéni figyelem és a csapatszintű elvárások között. A szülő érthetően elfogult saját gyermekével kapcsolatban, az edző viszont több tényezőt mérlegel. A cél azonban közös: hogy a fiatal sportoló képességeihez mérten a legtöbbet hozza ki magából.

– Hogyan érdemes kezelni a kudarcokat?

– Fejlődés nincs hibák és visszaesések nélkül. Amikor a szülő nehezen fogadja el a hibázást, az teljesítményszorongáshoz és sérülékeny önbizalomhoz vezethet. A fejlődő szemlélet ezzel szemben a nehézségeket a tanulási folyamat természetes állomásainak tekinti. A hibától való tartós félelem gátolja a kibontakozást, miközben a sport valódi értéke nem kizárólag az érmekben, hanem az emberi minőség fejlődésében mérhető.

– Milyen kihívásokat jelent a sport és a magánélet összehangolása?

– Különösen azokban a családokban jelent ez nehézséget, ahol több gyermek is sportol. Ilyenkor kiemelten fontos az asszertív, kölcsönös tiszteleten alapuló kommunikáció szülő, edző és sportoló között. Ha a felek közös szemlélet mentén működnek együtt, a fejlődés kiegyensúlyozottabbá válik, és a sport hosszú távon is örömforrás maradhat.

Mi lehet a jövő kulcsa a fiatal sportolók támogatásában?

– A tudatosság és az önfejlesztés szerepe egyre nagyobb. A generációk motivációs működése átalakulóban van, a belső hajtóerők másképp szerveződnek, ezért egyre nagyobb szükség van mentálisan is felkészült szakemberekre. Könyvek, hanganyagok és önismereti tréningek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a sportoló gyerekek ne csupán eredményesek legyenek, hanem hosszú távon is kiegyensúlyozott, kitartó és rugalmas pályát futhassanak be.

Fotó: Borzai László