December 6. szombat, Miklós
2014. június 25., 13:29

„Álügyvéd”

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 45 éves és K. Erika 41 éves kiskunmajsai lakosok ellen.
Álügyvéd illuszt 2014 0625.jpg (512 x 384 px)

A sértettnek egy ingatlan eladásával kapcsolatos ügyben ügyvédre volt szüksége és ismerőseitől, K. Lászlótól, és annak élettársától, K. Erikától kért segítséget. K. László - kihasználva az alkalmat, hogy így pénzhez juthat - a sértettnek azt mondta, hogy van egy jogász ismerőse, aki megoldhatná a problémáját. A „segítőkész” gyanúsított álnéven, ügyvédként bemutatkozva telefonon felhívta ismerősét és megoldást ígért neki. Négy találkozót beszéltek meg 2013 júniusától 2013 novembere közötti időben. A megbeszélésekre a tévedésbe ejtett férfit minden esetben K. Erika kísérte el, azonban a találkozókon nem K. László, az „álügyvéd” vett részt, hanem az általa felkért, buszmegállóban leszólított ismeretlen férfiak, akiknek pénzt adott a jogászi szerepben történő helyettesítésért és az ügyvédi költségeket tartalmazó boríték átvételéért. A terhelt minden alkalommal az esemény helyszínének közelében figyelte a történteket.

A gyanúsítottak kihallgatásukkor elismerték a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a nyomozást 2014. június 24-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram