Január 22. csütörtök, Artúr, Vince
2023. január 28., 15:44

Áldás a városra

Február 5-én, vasárnap 9 órakor tartják a Sarlós Boldogasszony Templomban a város áldásáért felajánlott szentmisét, amit Geszler Péter esperes plébános mutat be. Az eseményen a hagyományokhoz híven a város vezetői és lakossága közösen imádkozik Kiskunfélegyházáért.
Mise a városért 2022.jpg (5408 x 3600 px)

Borítókép: Fantoly Márton

A szokás Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódik. Mária Terézia királynő 1774. február 4-én írta alá Félegyháza mezővárosi oklevelét. Ezt követően az akkori plébános, Benedek Ágoston azzal a javaslattal élt, hogy a város elöljárói ezen a napon, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
imádkozzanak a városért és gyújtsanak érte gyertyát. A plébánost később elhelyezték, így a szép kezdeményezés elhalt.

Ezt követően 1808-ban Balogh István plébános elevenítette fel a hagyományt, azonban csak pár évig tartották meg rendszeresen. A szokást sok éves kihagyás után, húsz évvel ezelőtt Talapka István apát-plébános 2003-ban élesztette újra.

V. B.
        

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram