– Nagyon szeretem a munkámat. Minden napnak megvan a maga varázsa, minden gyermeknek a maga szépsége – vallja Táborosi-Gálné Tarjányi Lenke tanító, aki több évtizedes, következetes és kimagasló oktató-nevelő munkája, a gyermekek iránti szeretete, valamint munkatársai iránt tanúsított tisztelete elismeréseként vehette át a rangos elismerést a Városalapítók Hete keretében megrendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen.

– Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy én kapom a díjat. Egy gyönyörű, kézzel címzett levél érkezett a városházáról. A férjem először megijedt, és azt kérdezte: „Ugye nem valamilyen büntetés?” Én azonban sejtettem, hogy ilyen díszes levélben biztosan nem rossz hírt küldenének. Amikor kibontottam, valódi meglepetés ért: egy aranybetűs értesítés a kitüntetésről – idézi fel mosolyogva Lenke.

Nemcsak maga a díj jelentett számára örömöt, hanem az a szeretet és figyelem is, amely az elismeréssel együtt érkezett. Megható volt számára a díjátadó ünnepség is, amelyet életre szóló élményként őriz.

A tanítói pálya iránti vonzalma már kisgyermekkorában megmutatkozott. Meghatározó emlék számára, amikor édesanyjával minden reggel elkísérték bátyját az iskolába. A kis Lenke mindig arra vágyott, hogy ő is ott maradhasson. Amikor ezt bátyja tanító nénije megtudta, egy teljes tanítási napra befogadta az osztályba.

– Elvarázsolt az iskola hangulata, a könyvek és füzetek illata, a tanító néni munkája. Attól kezdve otthon is iskolásat játszottam a babáimmal – meséli.

A játékból később hivatás lett

– 1981. szeptember 1-jén kezdtem tanítani a Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskolában. Mindössze 19 éves voltam, és még nem rendelkeztem végzettséggel. A bajai Tanítóképző Főiskolán tanultam, de az első év után levelező tagozaton folytattam tanulmányaimat, miközben már dolgoztam. Rögtön osztálytanító lettem.

Húsz évet töltött a Bajcsy-iskolában, egészen annak bezárásáig. Ezt követően került a Constantinum Móra Ferenc Általános Iskolába, ahol azóta is tanít.

 – A tanítást soha nem tekintettem munkának. Számomra ez valódi hivatás. Minden nap örömmel megyek iskolába. Ez nem egyszerűen a munkahelyem, hanem a második otthonom. A gyerekek között lenni számomra kikapcsolódás és feltöltődés – hangsúlyozta Lenke, aki az elmúlt négy és fél évtized alatt több száz kisgyermeket tanított meg írni, olvasni és számolni. Legközelebb mindig az alsó tagozatos korosztály állt hozzá, különösen az elsősök.

– Nem könnyű az iskolakezdés időszaka, de fantasztikus érzés látni, amikor a gyerekek megtanulnak olvasni, írni vagy számolni. Harmadik-negyedik osztályban pedig már más örömök vannak: addigra olyan tudással rendelkeznek a diákok, hogy szinte szárnyalnak az órákon.

A pedagógusi hivatás alapjai szerinte nem változtak az elmúlt évtizedekben, a körülmények azonban annál inkább.

– Mi még írásvetítővel dolgoztunk. Nem volt fénymásoló, a dolgozatlapokat kézzel írtuk és indigóval sokszorosítottuk. A meséket diavetítőn néztük. Ma már az interneten szinte minden segédanyag és óravázlat elérhető, amelyeket digitális táblán vetítünk ki. A szemléltetés sokkal egyszerűbbé vált, ugyanakkor rendkívül naprakésznek kell lennünk, mert folyamatosan változik körülöttünk a világ.

A digitalizáció előnyei mellett a hátrányait is látja

– A gyerekek sok esetben kevesebb figyelmet kapnak a szüleiktől, ami gyakrabban vezet nevelési problémákhoz. Ennek ellenére minden gyermekben igyekszem megtalálni az értéket és a pozitívumot. Erre építve lehet sikerélményhez juttatni őket.

Pedagógiai hitvallásának középpontjában a bizalom, a nyugalom és a dicséret áll.

– Arra törekszem, hogy minden gyermekben meglássam a jót, és hogy nyugodt, szeretetteljes légkörben tanuljunk. Ha érzem, hogy elfáradtak, játékkal próbálom felrázni őket. Sokat dicsérek és jutalmazok. Szülőként megtapasztaltam, milyen mély nyomot hagyhat egy negatív kritika. Ha egy gyermeket bántás ér, az az egész család életére hatással van.

Fontosnak tartja, hogy tanítványai ne csak a tanteremben szerezzenek élményeket

– Mindig hittem abban, hogy a gyerekek abból tanulnak a legtöbbet, amit saját maguk tapasztalnak meg. Ezért rengeteg kirándulást, tábort és szabadidős programot szerveztem. Bejártuk az ország számos szegletét, de rendszeresen utaztunk a határon túlra is. Nyáron táboroztunk, télen szánkóztunk és korcsolyáztunk.

Különösen fontos számára az olvasás megszerettetése

– Szívügyem az olvasás népszerűsítése. Az osztályaimmal szinte mindennapos vendégek voltunk a könyvtárban. Hiszem, hogy az olvasás fejleszti a képzeletet, a szókincset, a helyesírást és a szövegértést, emellett nyitottabbá és tájékozottabbá teszi a gyerekeket. Büszke vagyok rá, hogy minden tanítványomat könyvtártaggá neveltem.

Lenke öt éve nyugdíjba vonult, de a tanítástól nem szakadt el. Jelenleg napközis tanítóként dolgozik, és egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

– Ha érkeznek fiatal kollégák, szívesen átadom a helyemet, de amíg szükség van rám, örömmel tanítok.

A legnagyobb elismerés számára mégsem a kitüntetés.

– Az a legszebb visszajelzés, hogy már egykori tanítványaim gyermekeit is taníthattam. Van olyan család, ahol minden gyermek hozzám járt. Ez számomra mindennél többet jelent – fogalmazott Lenke, aki azt is elmondta, hogy ha újrakezdhetné, ma is ugyanezt az utat választaná.

– A hosszú távú kapcsolatok híve vagyok: a házasságban, a barátságban és a munkában egyaránt. A gyerekeket is arra próbáltam nevelni, hogy amit elkezdünk, azt becsülettel, szeretettel vigyük végig. De a legfontosabb, hogy örömmel tegyük.