Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. május 22., 12:35

Akadémiai edzéseken vett részt Debrecenben az FTSI U14-es kosárlabdázója

Debrecenben járt Farkas Levente, a Félegyházi Térségi Sportiskola U14-es kosárlabdázója a DEAC Kosárlabda Akadémia vendégeként május 17-én és 18-án. A bajnokság alatt mindvégig kiemelkedő teljesítményt nyújtott csapatával együtt, amelyre az ország egyik legnagyobb nemzeti akadémiája is felfigyelt, így a két nap során lehetősége nyílt betekinteni egy akadémiai egyesület munkájába.
FTSI - Farkas Levente kosaras 2021 0522.jpg (4608

Egyéni illetve csapatedzéseken, fizikai teszteken, pszichológiai foglalkozáson vett részt, valamint látogatást tett a DEAC kollégiumaként szolgáló Campus Hotelben is. A látogatás során sok új tapasztalatot és sportbarátot szerzett. Debrecenbe Simon Zoltán, a FTSI szakmai vezetője, egyben az U14-es csapat edzője kísérte el.

– Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a félegyházi  utánpótlás kosárlabda-képzésünk egyre több remek játékost nevel ki évről évre. Levente jó példa erre. Sikere ez az egyesületünknek, az iskoláknak, a városunknak – összegezte röviden Simon Zoltán.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram