április 19. szombat, Emma
2022. április 26., 11:11

A városközponti öntözőrendszerre kapcsolják a Móra-téri közparkot

A Móra-tér közparkja csaknem húsz éve épült, már akkor is korszerűnek számító körültekintéssel. Az igényes burkolatú széles járda-kerékpárút, a színes virágkiültetések, a zöldfelületeket ellátó öntözőrendszer – mind méltó környezetet, műszaki hátteret nyújt a kedvelt Angyalos kútnak és Markolt György szobrászművész Móra Ferencet ábrázoló különleges köztéri szobrának.
_DSC7172.JPG (5408 x 3600 px)

A park jelenleg a közüzemi vízhálózatról kapja a növények öntözéséhez szükséges vizet, ami jelentős mennyiségű és mindezért bizony jelentős költségigényű is. A most is tapasztalható tavaszi virágpompa érdekében a parkot idén már mintegy két hónapja rendszeresen öntözik – tudtuk meg Nagy Ágnes városi főkertésztől.

A szakember elmondta azt is, hogy 2020-ban átadott Zöld város projekt során kiépített városközponti öntözőrendszer tervezésénél már gondoltak arra, hogy majdan ez a rendszer lássa el többek között a Szent István-téri közparkot és a Móra-teret is. Az előbbi viszonylag kis területű – tehát kevesebb vízigényű – és közvetlenül kapcsolódik az átépített zöldfelületekhez, ezért ezt már tavaly rákötötték az új öntözőrendszerre.

Ez a rendszer a kórház és a strand vízellátása során keletkező úgynevezett szürkevizet használja, ezért korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Ráadásul felhasználását – mind időben, mind mennyiségben – folyamatosan igazítani kell a két intézmény vízszükségletéhez.

Az öntözőrendszerek üzemeltetési feladatait ellátó Félegyházi Városfenntartó Kft. 2021-ben folyamatosan figyelte a vízfogyasztás alakulását, mind a parkban, mind a Zöld város projekt területén. Az így szerzett tapasztalatok ismeretében kerül sor az idén a Móra-tér zöldfelületeinek is a rendszerre kötésére.

A munkák első lépéseként fejezték be a közelmúltban annak az út alatti védőcsőnek a lerakását, amelyen keresztül hamarosan összekötik a Hősök parkjából induló, több mint egy kilométer hosszú ellátó vezetéket a Móra-téren már sok éve működő öntözőrendszer gerincvezetékével.

Ezt majd egy átgondolt programozás követi, ennek eredményekét fejeződik majd be a Móra-téri park öntözésének a városközponti zöldfelületeket ellátó öntözőrendszerbe történő integrálása. A várakozások szerint ezzel a nagymértékben környezetbarát megoldással nemcsak költséghatékonyabb, hanem üzembiztosabb is lesz a park öntözése – tette hozzá a főkertész.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram