Július 22. szerda, Magdolna
2014. október 19., 14:10

A Táncszínház új színfoltot teremtett Félegyháza kulturális életében

Nem csak a kulturális életben volt új színfolt a Félegyházi Táncszínház megalakulása. A város civil életében is új színfoltot jelentett azzal, hogy olyan közösség született - és létezik immár tíz esztendeje -, amely elsősorban adni akar és tud is a városnak. A táncszínház tízéves működésének jeles pillanatait idézi a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában október 17-én megnyílt kiállítás. \n
DSC_8792.JPG (190 x 111 px)

A Táncszínház azzal a szándékkal indult, hogy hátteret biztosítson egy olyan értékteremtéshez, amelyre komoly igény jelentkezett a városban. Ennek biztos alapot teremtett a Gulyás László által létrehozott Padkaporos Táncegyüttes – mondta el kiállításmegnyitójában Mészáros Márta, az egyik alapító tag. Köszöntőjében megemlékezett a táncszínház megálmodójáról, Kasza Ákosról és valamennyi tagról, segítőről.

A kiállítás, amely október végéig látogatható, kronologikus sorrendben összegzi a Táncszínház előadásairól, a családi összejövetelekről készült fotókat, plakátokat, az újságokban megjelent írásokat.

A kiállításmegnyitó természetesen táncos produkcióval kezdődött és végződött, amihez Samu Zoltán és zenekara húzta a talpalávalót.

H. S.

Fotó: Mészáros András

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram