– Eme jeles napot 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ez a nap a Himnusz születésnapja. A mai megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Erkel így emlékezik vissza a megzenésített munkájára: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát, hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava… ”fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe.” És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz.”

A magyar Himnusz az egyik, és legfontosabb magyar nemzeti jelképünk. A világ más országainak himnusza többnyire büszke és vidám, a miénkkel ellentétben, amelyben a költő pesszimizmusa érződik. Mégis minden magyar szív széles e világon, mind egyszerre dobban, ha felzeng Himnuszunk. Talán azért, mert e vers és dal valójában imádság.

Megáldva napjainkat, kultúránkat, összetartozásunkat, az élet versenyein aratott győzelmeinket és vereségeinket… És szólna bennünk szelíd erővel, mint a harangok… Nemcsak ünnepségeken, sporteseményeken, és nemcsak a magyar kultúra napján….  – mondta megnyitójában Csányi József, a Magyar Kultúra  Napjának ünnepén.

Fotó: Fantoly Márton