A liba mellé kultúra is dukál


– Huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Libafesztivált, hogyan tekint vissza az elmúlt évekre, és mit jelent önnek ez a rendezvény?
– Mindig elcsodálkozom, milyen gyorsan repül az idő, hiszen olyan, mintha tegnap lett volna az első fesztivál. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert az elsőn is ott lehettem, és azóta is sokszor, hol szervezőként, hol látogatóként, 2015 óta pedig ismét aktívan, szervezőként. A Libafesztivál számomra szívügy, egyben hatalmas közösségi élmény.
– Mikor és hogyan kezdődik az idei fesztivál?
– Egy különleges kiállításmegnyitóval indítunk szeptember 12-én, pénteken délután öt órakor, amelynek címe Nemzedékek nemezei. Ez egy családi nemezkiállítás, több generáció bemutatkozásával, és ezzel egyben hivatalosan is megnyitjuk a fesztivált. A vendégeket ekkor már várja a kézműves vásár és a gasztronómiai kínálat, este pedig színpadi programokkal folytatjuk: a Széljáró Balladás koncertje után a Félegyházi Táncszínház mutatja be a Ludas Matyi című táncjátékot, ami ősbemutató lesz.
– A pénteki program után mi várható szombaton?
– A szombat reggeltől késő estig tart. Már hajnalban kezdenek a főzőverseny csapatai, hiszen idén is ki-ki megmutathatja, mit tud sütni-főzni libából. A zsűriben két neves séf és Szőke András filmrendező fogja értékelni a fogásokat. Délelőtt tíztől egészségmegőrző programokat kínálunk a Művelődési Központban, véradással, szűrésekkel, prevenciós vizsgálatokkal.
– A fesztivál mindig erős kulturális programokban is. Idén mire számíthat a közönség?
– Idén tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a Kunsági Néptánctalálkozót, amelyre csaknem kétszáz néptáncos érkezik az ország számos pontjáról, felvonulással és színpadi bemutatókkal. A gyermekeknek a Móraudvar Mesekertet ajánlom a Petőfi téren, ahol bábelőadások, koncertek, kézműves foglalkozások és interaktív programok várják őket egész nap.
– Ha egyetlen mondatban kellene meghívni a látogatókat, mit mondana?
– A liba mellé kultúra is dukál, és mi mindenkit szeretettel várunk egy színes, ízekben, élményekben és közösségi pillanatokban gazdag hétvégére.






