A közösségi médiában hódít városunk neve

Több közösségi platformon is találkozni olyan videókkal, ahol a tartalomgyártók, a külföldiek számára furcsa vagy nehezen kiejthető, magyar szavakat próbálnak értelmezni vagy kimondani. Mostanában azonban már a hosszabb, több szótagból álló városneveken is élcelődnek. Valaki pedig odáig ment, hogy városunk nevét akár J. K. Rowling híres varázsvilágának, a Harry Potternek egy varázsigéjeként is el tudná képzelni.
Nemrég a TikTokon, a Brianbeepboop nevű csatornán jelent meg egy videó, – amit a cikk írása közben már közel egymillióan láttak – amelyben a tartalomgyártó arról beszél, milyen sok munka lehetett kitalálni J. K. Rowlingnak azt a rengeteg varázsigét, amikor már eleve rendelkezésre állnak olyan szavak, amelyeket akár erre is fel lehetne használni. Ezt követően több magyar település nevét is elmondja, miközben úgy tesz, mintha varázsolna, végül pedig Kiskunfélegyháza nevét ejti ki úgy, mintha azt Voldemort, a Harry Potter világának híres antagonistája mondaná halálos igeként.
Városunk a Kiskunfélegyháza nevet viszonylag rövid ideje viseli ahhoz képest, hogy már a középkorban is létezett itt település, amely azonban a török pusztítás során lakatlanná pusztává vált. Később, a 18. században települt újra. A történészek szerint a ma is használt névváltozatot nagyjából a 19. század vége 20. század elejétől használják.






