Július 23. csütörtök, Lenke
2014. május 28., 18:13

A köz érdekében munkálkodtak

Közhasznúsági beszámoló az Összefogás az Élhetőbb Vidékért Közhasznú Egyesület 2013. évi tevékenységéről
Kiskunfélegyháza légifotó 2014 0528.jpg (480 x 341
Közhasznú tevékenységünket az Alapszabály szerint végeztük. Célunk a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének elősegítése, a hátrányos helyzetben lévő gyermekek, idősek segítése, az egészséges életmódra nevelés, és a hagyományőrzés.
 
A partnerséget kiemelt feladatnak tekintettük, rendezvényeinket több civil szervezettel együttműködve szerveztük meg.
Több alkalommal szerveztünk színházlátogatást nagyszülők-unokák részvételével.
Gondot fordítottunk az egészségmegőrzésre, ortopédiai szűrővizsgálatot, gyógyászati segédeszköz ismertetőt és tanácsadást tartottunk. Az időskor pszichológiai problémáiról előadást szerveztünk. A hátrányos helyzetű gyermekeknek gyermeknapot, és karácsonyi ünnepséget tartottunk.
Kiemelt figyelmet fordítottunk a Családok Átmeneti Otthonában élő családokra, gyermeknapi és karácsonyi meglepetéssel segítettük őket.
 
Közhasznú tevékenységünket tagdíjakból valósítottuk meg. Rendelkezésünkre állt 165 ezer forint. Közhasznú tevékenységünkre 66 ezer forintot használtunk fel, év végi pénzügyi egyenlegünk 99 ezer forint.
 
A civil törvény közhasznúsági feltételeinek az alábbiakban felelünk meg.
Megfelelő erőforrás áll rendelkezésünkre: két év egybeszámított adózott eredménye pozitív.
Megfelelő társadalmi támogatottságunk van.
Felmerült költségeinknek több mint felét közhasznú tevékenységünkre fordítottuk.
 
Központi költségvetésből támogatást nem kaptunk. Pártot nem támogattunk, és párttól támogatást nem kaptunk.
 
Tisztségviselőink munkájukat térítés nélkül végezték.
 
Vasvári Józsefné elnök
 
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram