December 5. péntek, Vilma
2025. november 16., 09:49

A Kiskunfélegyháza azt a játékot mutatta, amit várnak tőle

A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában alsóházi mérkőzést játszottak. A Kiskunfélegyháza csapata a Csólyospálost fogadta. A találkozó előtt a házigazdák abban reménykedtek, hogy ezúttal pontot, pontokat tudnak szerezni.

Nem úgy alakult a hazaiak számára eddig a bajnokság, mint ahogyan szerették volna. A találkozó előtti tizenkét mérkőzésből ugyanis csak egy mérkőzést tudtak megnyerni, a többit elveszítették. Ezzel pedig az utolsó helyet foglalták elé a tabellán. Régóta nem volt ilyen a vármegyei első osztályban, hogy a korábbi évek sikercsapata, akik több éven keresztül jelentős szerepet játszottak a bajnokság dobogós helyeinek elosztásában, és több alkalommal is az élen végeztek, most sereghajtóként kell szembesülniük a valósággal. Persze tudják ezt a kiskunfélegyháziak is, de most egy új, fiatal csapat próbálkozik azzal, hogy tisztes eredményt érjenek el.

A Csólyospálos újonc a vármegyei első osztályban, és nem panaszkodhatnak, mert tizenkét forduló után, hét pontot szerezve a tizenharmadik helyet foglalták el a tabellán. A mostani mérkőzésen az volt a kérdés, hogy a Kiskunfélegyháza ki tud-e lépni abból a spirálból, amibe belekerült, és ponttal, pontokkal zárja le a mérkőzést, vagy esetleg a csólyospálosiak diadalmaskodnak. A Csólyospálos az elmúlt fordulóban, hazai pályán, 0-7 arányú vereséget szenvedett a Bajától.

Jól kezdett a Kiskunfélegyháza, mert már a 3. percben Kurgyis Kevin lövése alig kerülte el a kaput. Három perccel később pedig már a vezetést is megszerezte a hazai gárda. Kurgyis a baloldalon ment el és úgy lőtte ki a bal alsó sarkot, hogy a labda a kapufát érintve pattant a hálóba 1-0. A 11. percben gólszerzési lehetőséget szalasztott el a Kiskunfélegyháza. Lőrinczi több csel után tisztára játszotta magát, a kapust is elfektette, de a kapufát találta telibe. Pontosan negyedóra telt el a találkozóból, amikor Kanyó János Kurgyisnak adott labdát középen, aki laposan a bal alsó sarokba küldte a játékszert 2-0. A 25. percben Makány baloldali szöglete után Kanyó János fejelt a kapuba 3-0. Két perccel később Kurgyis két védő között elvitte a labdát, már csak Andóczi-Balog állt előtte, de a kapusba lőtte a labdát. A 30. percben Kovács László szabadrúgása alig ment fölé. A 42. percben Makány közeli lövését hárította a csólyospálosi hálóőr.

A második játékrészben is a hazaiak voltak kapura veszélyesebbek. Az 54. percben Kurgyis 16 méterről leadott lövése elment a bal kapufa mellett. Egy perccel később Makány keresztlabdáját Lőrincz rúgta a kapuba 4-0. Egy óra játékot mutatott az óta, amikor is Kanyó János bal oldalra adta ki a labdát, ahol érkezett Lőrincz, ő azonban Andóczi-Balogba rúgta a labdát. A 66. percben Erős Gergő jobb oldalról belőtt labdájába Kanyó János csak belepöckölni tudott, így az elment a jobb alsó sarok mellett. A 81. percben a csólyospálosiaknak is volt egy nagy helyzetük. Patyi Milán középen kiugrott, csak Nagy Szabolcs állt már vele szemben, de a kapusba rúgta a labdát. A 85. percben Hegedűs Levente bal oldalról leadott lövése alig ment kapu fölé.

Ezen a mérkőzésen minden tekintetben jobb volt a Kiskunfélegyháza a Csólyospálosnál. Korán megszerezték a vezetést, ami önbizalmat adott a játékosoknak. Ezt követően is sok helyzetet alakította ki, és ha mindet berúgják, akkor még nagyobb arányú győzelmet arathattak volna. A Csólyospálosnak nem ment úgy a játék, igaz tartalékosan álltak fel, és csak két cserelehetőségük volt. A Kiskunfélegyháza megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Palásti Sándor játékosedző:  –  Azt gondolom, hogy végre jól mentünk bele a mérkőzésbe, viszonylag hamar sikerült gólt szereznünk, mert már a második helyzetünket berúgtuk. Nagyon jól kijött a lépés, a kulcsjátékosainak úgy játszottak, ahogyan az elvárható tőlük. Végig uraltuk a mérkőzést, egy jó ellenfél ellen játszottunk, bár a Csólyospálos most egy gyengébb napot fogott ki. A 70-75. percben kicsit megfáradtunk, akkor cseréltünk is, de le a kalappal minden játékos előtt, mert jó mérkőzést vívtunk. Reméljük, hogy a jövő is így fog sikerülni. Megyünk tovább az utunkon.

Ábrahám-Furus Gergő a csólyospálosiak csapatkapitánya:  – Úgy jöttünk erre a mérkőzésre, hogy a felnőtt csapatból nem volt tizenegy egészséges játékosunk, így ifistákkal egészítettük ki a csapatot. Rosszat senkire sem szeretnék mondani. Az őszi érdemi munka számunkra már ezelőtt a mérkőzés előtt véget ért. Szerettünk volna csodát tenni és pontot rabolni, de az gyorsan kiderült, hogy erre nem lesz lehetőségünk. A Kiskunfélegyháza most sokkal jobb volt, mint mi. A félidőben azt kértem a játékosoktól, hogy próbáljunk a becsületünkért csúszni, mászni. A második játékrészben már jobbak voltunk, akadtak lehetőségeink. Ebből a szempontból ellentétes volt a két félidő. Sajnos most csak ennyit tudtunk nyújtani. Várjuk az őszi forduló végét, várjuk, hogy meggyógyuljon mindenki, és akkor tavasszal megpróbálunk változtatni.

Kiskunfélegyháza-Csólyospálos 4-0 (3-0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Resch Norbert (Sebestyén László, Feigl Gábor).

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. -Kovács L. (Kanyó M 67.), Lőrincz (Hegedűs 67.), Magony, Tóth B. (Erős 60.), Kanyó J., Makány, Jókai, Sánta, Kurgyis K. (Balázs B. 60.)

Technikai vezető: Balog Huba

Csólyospálos: Andóczi-Balog – Ábrahám Furfusd, Gera, Patyi D. (Simon 56.), Kovács K., Haírkai, Törőcsik, Rádóczi, Lukács, Patyi M, Kertész (Márta G. 75.).

Gólszerző: Kurgyis 6., 16., Kanyó J., 25., Lőrincz 55. percben.

Sárga lap: Kertész 44., Kovács K 67. perecben.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram