A kis herceg a lelkünket is megszólítja – különleges hangjáték a Szent István templomban

– Miért tartottátok fontosnak, hogy egy ilyen különleges hangjátékot hozzatok el a templomba?
– Örülök, hogy ez az alkalom elérkezett, mert olyasmit hozunk el, ami eddig még nem volt Félegyházán. A hangjáték egy érdekes műfaj, és bár A kis herceg nem vallásos mű, mégis mélyen megérinti az ember lelkét. A templom terében különösen erősen tud hatni az üzenete, hogy az embernek van lelke, és ezt ápolni kell. Nagy öröm, hogy ilyen formában szólhatunk az emberekhez.
– Hogy indult el az ötlet, hogyan kapcsolódtatok össze hárman ebben a projektben?
– Egy szép napon a templomban vártam a Szentmisét, amikor megjelent a volt főiskolai tanárom, Horváth István. Gyorsan kivetítettem róla egy régi főiskolás képet a kivetítőre azzal a felirattal: Szeretettel köszöntünk Félegyházán, tanár úr! Ő csak nézett, és nevetve kérdezte, honnan került elő ez a fotó. Így indult újra a kapcsolatunk. Amikor elmesélte, hogy van a tarsolyában egy hangjáték, amit nem akárki, hanem Radó Denise rendezett, rögtön éreztük, hogy ezt meg kell hallgatnunk. Amikor meghallgattuk, nem volt kérdés: ezt az élményt másokkal is meg kell osztani.
– Mitől különleges A kis herceg hangjáték változata, amit most hallhatunk?
– Ez a mű 2012-ben született, egy „Művészetekkel megszelídíteni a világot” című nemzetközi konferenciára. Az alapja Antoine de Saint-Exupéry örökérvényű története, amely a felnőtteknek szól, mégis a gyermeki lélek tisztaságát mutatja meg. Az első előadás a Váci Székesegyházban volt: száz szereplővel, kórussal és zenekarral. Később ebből született meg a hangjáték, ahol a kép helyett a hang, a zene és a színészi játék teremti meg a belső képeket. A rendező Radó Denise volt, a szövegkönyvet a feleségem állította össze, és a zárókórus szövegét is ő írta. Nagy missziónak érzem, hogy ez a történet újra és újra eljusson az emberekhez – mert segít felismerni az igazi értékeket.
– Miben más egy hangjáték, mint egy hagyományos színházi előadás?
– Itt nem látvány, hanem a képzelet dolgozik. A hallgató maga teremti meg a képeket a fejében, ezt erősíti a zene, a hanghatások és a színészi játék. Minden szereplőt más színész alakít, így a karakterek és a mondanivaló is mélyebben hat. Olyan, mint egy élő rádiójáték, amelyet most együtt élhetünk át a templomban.
– Mit üzenhet A kis herceg ma, ebben a rohanó világban?
– Nagyon is aktuális. Szükségünk van világos, biztos fogódzókra. A kis herceg épp ezeket kínálja: az emberi kapcsolatok, az önismeret, a szeretet és a hitelesség értékeit. Arra tanít, hogy ne veszítsük el a gyermeki tisztaságot, és ne feledjük, honnan jöttünk és hová tartunk. Ezek örök kérdések, amelyekre mindenkinek meg kell próbálnia választ adni. Azt szeretnénk, hogy ne csak hallgassák, hanem át is éljék. Hogy belül mozduljon meg valami. A templom különleges akusztikája segíti ezt az élményt. Ez nem csupán egy előadás, hanem egyfajta lelki utazás, amit közösen élünk meg.
– Milyen programra számíthatnak, akik eljönnek október 22-én?
– Egy órányi csendes, elmélyült, mégis megrázóan szép estére. Aztán miért ne lehet utána vacsorázni menni, megbeszélni az élményt, akár baráttal, akár házastárssal. Szép dolog, amikor egy estét úgy szervez meg az ember, hogy előbb feltöltődik lélekben, aztán együtt feldolgozza azt, amit átélt.






