December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 04., 16:00

A kert titka nemcsak a növényekben rejlik

A nyár elején indult, szeptemberben pedig díjátadóval zárul a Virágos Félegyházáért Mozgalom idei programja. Harminchat kertet látogatott végig a zsűri, és mindenhol igyekeztek megtalálni azt a bizonyos „titkot”, ami különlegessé teszi a kerteket és gondozóikat. A kezdetekről, tapasztalatokról és a szombati ünnepi alkalomról beszélgettünk Nagy Ágnes városi főkertésszel és Papp Andreával, a Virágos Félegyházáért Mozgalom fővédnökével.


– Május 31-ig lehetett nevezni, ezt követően júniusban indultunk neki a kertlátogatásoknak. Ez volt a legmelegebb időszak, de így is 36 kertet néztünk meg, ami kiemelkedő szám. Ez azt mutatja, hogy a felhívásaink meghallgatásra találtak, sokan noszogatták a szomszédot vagy a családtagokat, így szép számmal érkeztek új nevezők. Nem mondanánk fárasztónak, inkább feltöltő volt. A régi pályázókkal mindig öröm újra találkozni, megbeszélni, mi változott, az újakkal pedig jó ismerkedni, látni, hogyan alakítják saját környezetüket. Sokszor olyan ötleteket láttunk, amelyekből mi magunk is tanulhatunk.

– Az idei év mottója a „Titkok kertje” volt. Mit jelent ez pontosan?
– Arra voltunk kíváncsiak, mi az a titok, ami megmozgatja a kertet és gazdáját. Mindenhol kerestük azt az apróságot, ami miatt egy kert különleges. És azt láttuk, hogy a kert nemcsak a növényeket formálja, hanem az emberek gondolkodását, szemléletét is, sőt, talán a jellemüket is. A Klímaváltozás komoly kihívás, sok helyen teljesen át kellett alakítani a növényállományt. Van például olyan pályázónk, aki évek óta egy igazi „száraz kertet” gondoz, ahol minden a minimális vízigényhez igazodik. Ugyanakkor sok kertben már tudatosan gyűjtik az esővizet, és azzal öntöznek, ami ráadásul kifejezetten jót tesz a növényeknek. Látjuk, hogy mindenki próbál lépéseket tenni, alkalmazkodni.

– A kertészkedés kötelezettség vagy inkább öröm?
– Kötelességből kertet művelni nem lehet. Ez mindig szívből jön, ugyanakkor felelősség is, hiszen a kertet nem lehet magára hagyni. Aki rászánja az időt, az nemcsak szép környezetet teremt magának, hanem belül is gazdagodik általa.

– A mozgalom mennyiben verseny, és mennyiben közösségépítő kezdeményezés?
– Mi inkább mozgalomnak nevezzük, mint versenynek. Nem az a cél, hogy egymás fölé rendeljük a kerteket, hanem hogy megosszuk a tapasztalatokat, tanuljunk egymástól, és közelebb kerüljünk a természethez. A kert közösséget épít, és abban is segít, hogy tudatosabban viszonyuljunk a klímaváltozáshoz.

– Mire számíthatnak a résztvevők a szombati díjátadón?
– Idén különösen figyeltünk arra, hogy ne legyen versenyszellem. Nem emelünk ki három „legszebb” kertet, hiszen mind a 36 önmagában különleges. Ehelyett minden kertet bemutatunk, beszélünk róluk, és szeretnénk, ha interaktív, közvetlen beszélgetés lenne a pályázókkal. Természetesen lesznek ajándékok is, köztük a Városüzemeltetési Osztály által felajánlott szép növények. A legfontosabb azonban az együttlét, a közös tapasztalatcsere és a jó hangulat. Szeptember első szombatján, reggel kilenckor kezdünk a könyvtár udvarán. Reméljük, szép, napos délelőttünk lesz, ahogy máskor is, és mindenki feltöltődve, jó élményekkel tér majd haza.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram