– Mit jelent az ajándékozás?

– Az ajándékozás a szeretet kézzelfogható kifejezése. Egy apró, mégis konkrét figyelem a másik felé, amivel azt üzenem, hogy ismerlek, fontos vagy, emlékszem arra, mi okoz neked örömöt. Nem mindenki szeretetnyelve a kézzel fogható ajándék, de mégis egy olyan eszköz, amely által kifejezhető a gondoskodás és a figyelem. Gary Chapman öt szeretetnyelve írja le legjobban hogyan fejezi ki az ember a szeretetét és hogyan fogadja be: elismerő szavakkal, minőségi idővel, ajándékozással, szívességekkel vagy testi érintéssel.

– Ezek szerint létezik olyan ajándék is, amit nem kell becsomagolni?

– Igen, és talán pont ezek a legértékesebbek. A roráte miséket említeném, hiszen aki végig járja 4 héten át a kora reggel kezdődő alkalmakat, annak nem a végén kapott tárgy a valódi ajándék. Hanem az élmény, a kitartás öröme, az, hogy megtette a lépéseket, felkelt hajnalban, közösségben volt. A végén csak kézzelfoghatóvá tesszük azt, ami belül már megszületett.

– Sokak számára a karácsony mára már ajándékozási stresszé vált. Hogyan tudunk visszatalálni az ünnep igazi lényegéhez?

– Ferenc pápa azt mondta, hogy lemondtunk az „ember” névről és felvettük a „fogyasztó” nevet.  És a kettő között van egy nagy különbség. Az Isten az embert saját képére, hasonlatosságára alkotta, de a fogyasztót nem. Amikor azt mondjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, az szép, csak épp megfoghatatlan. De ha kijelentjük, hogy Jézus születését ünnepeljük, akkor visszatérünk valami valóságoshoz. A szeretet nem elv, hanem cselekvés: jelen vagyok a liturgián, időt adok a másiknak, és ez az, ami oldja a kapkodást, a stresszt. A hit nem belső érzés csupán, hanem cselekedetekben válik valódivá. Ha elmegyek a misére, időt áldozok, vállalom a fáradságot, akkor kimondom, hogy igenis számít az ünnep. Nekem ez ad kapaszkodót: első helyre kerül a jelenlét az Istennel, és ehhez igazítom a többit. Ha ez megvan, akkor minden más – ajándékvásárlás, készülődés, főzés – már nem borít ki.

– Mit tehetünk a rohanó világ ellen?

– El kell dönteni, hogy én rohanok-e, vagy csak a világ körülöttem. Nem vagyok köteles mindent elvállalni. Advent időszakában rendbe tehetem a gondolataimat, a környezetemet, a kapcsolataimat. Ez az időszak jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, kik azok, akiket valóban szeretünk? Ki az, akinek szívből akarunk ajándékot adni? Nem kell mindenkinek értelem nélkül vásárolni valamit. Ezek a döntések nemcsak időt, hanem lelki békét is adnak.

– Miben áll advent lelki ajándéka?

– Ilyenkor ajándékot készítünk Istennek: apró jótettekből, bűnbánatból, önvizsgálatból építjük az utat felé. Ez az út a Szentírás szerint keskeny, vagyis nem kell hatalmas utat építenünk, csak egyenesen járni rajta és visszatérni rá, ha eltévedünk. Ez az út vezet el minket a mennyek országának a kapujáig. Karácsonykor pedig Isten ajándéka érkezik. Megszületik Jézus, aki megtanít minket boldogan élni. Így az advent ajándékkészítés, a karácsony pedig ajándékfogadás.

– Gyerekként hogyan készültél a karácsonyra, és hogyan készülsz most?

– Gyerekkoromban is a roráte misék jelentették az alapot. Tudtam, ha eljárok rájuk, lélekben készen állok a karácsonyra. Otthon Lukács evangéliumát olvastuk, énekeltünk, és csak ezután következett az ajándékozás. Ma ugyanez maradt, csak most én tartom a miséket, de a lényeg nem változott: előbb Jézus születésének öröme és csak aztán a kézzel fogható ajándék.

– Milyen szerepe van a közösségnek az ünnepben?

– Óriási. Amikor a hívekkel együtt vagyunk – például egy advent vasárnapi mise után a templom előtti téren –, akkor megéljük, hogy hasonlók vagyunk, egymásnak örülünk, nem sietünk sehova. A gyerekek szaladgálnak, valaki teát kortyolgat, valaki beszélget – egyszerűen csak jelen vagyunk, és ez a valódi együtt ünneplés.