December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 17., 12:00

A hátsó kertből a világ színpadára

Tizenöt éve egy bugaci hátsó kertben kezdődött minden: Hajagos Máté, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium egykori diákja, akkor még csak pár trükköt látott a barátja telefonján és egy Cristiano Ronaldo-videót, ma pedig Európa-szerte lép fel és világbajnoki top 16-os helyezéssel büszkélkedhet. A freestyle foci szabadsága, a világjárás élménye és a közösség ereje – ezekről mesélt nekünk.

– Mióta van jelen a freestyle foci az életedben?

– Most már tizenöt éve foglalkozom vele komolyabban. A legegyszerűbben úgy lehet elképzelni, mint egy dekázásra épülő labdazsonglőrködést, ahol különböző testrészeken és testhelyzetekben forgatjuk, pörgetjük, egyensúlyozzuk a labdát, anélkül, hogy az földre esne. Sokan a cirkuszi akrobatika és a brazil tengerparti foci ötvözeteként írják le ezt a sportot, ami a 2000-es évek elején alakult ki, és azóta folyamatosan fejlődik, most épp nagyon akrobatikus irányba mozdult el.

– Hogyan kötődött össze az életed ezzel a különleges szenvedéllyel?

– Bugacon nőttem fel, szerettem focizni, de nem mindig tudtam eljutni edzésekre. Kellett valami, amit egyedül is tudok csinálni. Egy általános iskolás barátom mutatott pár alaptrükköt a telefonján, és nagyjából ekkor láttam Cristiano Ronaldóról is egy videót, amiben mezítláb csinált elképesztő dolgokat. Ez annyira megfogott, hogy elkezdtem gyakorolni. Eleinte persze inkább kevesebb sikerrel, de aztán teljesen rákattantam. Az áttörés 2013-ban jött, amikor megnyertem az első magyar bajnokságot. Ekkor kerültem be a Freestyle FC csapatába, és elkezdtünk fellépésekre járni. 2018-ban jutottam ki először a Red Bull hivatalos világbajnokságára, ahol a világ top 50-be kerültem. A két legnagyobb eredményem a 2020-as lengyelországi világkupa-győzelem és a 2022-es Red Bull világkupán elért top 16-os helyezés, emellett nyolcszoros magyar bajnoknak mondhatom magam.

– A versenyek mellett egyre több fellépésre is hívtak. Hogyan alakult az idők során ez a vonal?

– 2013-tól kezdve szinte minden évben utaztam külföldre, voltam többek között Prágában, Dániában, most pedig Ausztriába megyünk. A fellépéseken – a versenyekkel szemben – inkább a látványos trükkök dominálnak, nem a sportszakmai nehézség. A freestyle közösség kicsi, de nemzetközi. Sok helyen ismernek az eredményeim miatt, és mivel nincs túl sok profi fellépő, gyakran hívnak külföldre.

– Milyen a viszonyod a klasszikus labdarúgáshoz?

– Szeretem a focit, gyerekkorom óta követem, van kedvenc csapatom is. Szoktam nézni meccseket, és – ahogy azt már említettem – Cristiano Ronaldo a freestyle-os pályámra is nagy hatással volt.

– Mit tanácsolnál annak, aki most szeretné elkezdeni egy hasonló karrier felépítését?

– Kezdje el egyedül, akár a hátsó kertben! Ez a sport pont attól szép, hogy nincs előírt út, mindenki a saját stílusát alakítja ki. Persze sok oktatóvideó van a YouTube-on, de a lényeg, hogy élvezd és keresd a saját megoldásaidat!

– Mik a további terveid?

– A versenyzést valószínűleg elengedem a sérülésem miatt, inkább a bemutatókra koncentrálok. Ugyanakkor szeretném élethosszig megtartani ezt a sportot, mert számomra ez nem csak a teljesítményről, hanem a kikapcsolódásról, a flow-ról és a szabadságról is szól.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram