– Félegyházán születtél, itt jártál zeneiskolába és a fúvószenekarral a mai napig tartod a kapcsolatot, annak ellenére is, hogy 2010 óta Sopronban élsz. Milyen emlékek fűznek a városhoz?
– Emlékszem mikor általános iskolás koromban Jankovszki Ferenc, vagyis Feri bácsi egy trombitával és egy fúvókával végigjárta a város iskoláit, és kikérte azokat a diákokat az óráról, akik négyest vagy ötöst kaptak énekzenéből. Ekkor találkoztam vele először, és azóta is jó szívvel emlékszem erre a pillanatra. Tőle kaptam az első kürtleckéket. Félegyházán tanultam meg a hangszeres zene és a szolfézs alapjait, amivel aztán elindultam a nagybetűs életbe. A városból ugyan elkerültem, de nem felejtem el soha, hogy honnan indultam.

– Mindig is zenei pályára készültél?
– Édesapám ugyan imádta a zenét, de a családban nem volt zenész. Az apai nagymamám énekes asszony volt, akit temetésekre, egyházi eseményekre hívtak. Kiskoromban a cipősdobozokból mindig dobszerelést építettem, és édesanyám konyhai edényein próbálkoztam zenéléssel. 1986. szeptember elsején kezdtem a városi zeneiskolában tanulni, ekkor kilencéves voltam. Az első pár óra után tudtam, hogy nem akarok semmi mással foglalkozni, csak a zenével. Az osztályfőnököm még a szüleimet is behívatta egyszer, mert több alkalommal is írnunk kellett a jövőképünkről, de én mindig csak azt válaszoltam, hogy zenész akarok lenni. Ehhez nagyon jó motiváció volt az is, hogy Feri bácsi 1987-ben megalapította a fúvószenekart. Az akkori szólamtársakkal és zenekari tagokkal egy életre szóló barátságot kötöttünk.

– Ma már az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarában szólókürtösként játszol. Milyen út vezetett idáig?

– A félegyházi tanulmányokat követően Kecskemétre felvételiztem a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, ahol Szilágyi István tanított. Az érettségi után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán tanultam, Kökényessy Miklósnál. A diploma megszerzésével párhuzamosan már tanítottam, előbb Félegyházán, majd öt évig Kecskeméten. Az első zenekari állásomat 1999. december 15-én kaptam a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarban, majd több együttesben is játszottam, például a MÁV Szimfonikus Zenekarban és a Budapesti Fesztiválzenekarban. 2003 egy újabb mérföldkő volt az életemben, ekkor nyertem felvételt a Linz városában működő Bruckner Zenekarba. Itt egészen 2008-ig játszottam, és az öt év alatt rengeteg próbajátékon vettem részt. Végül 2008-ban választottak be a bécsi székhelyű Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarába.

– Mit gondolsz? Mi a sikered titka?
– A tehetség önmagában nem elég, kitartás, szorgalom és szerencse kell. Jó időben, jó helyen kell lenni.

– Kürtművészként a világ több országában megfordultál már, szeptemberben például Japánban léptél színpadra. A nemzetközi ismertség mellett mindig szakítasz időt arra is, hogy szülővárosod zenei életében részt vegyél.
– Azt vallom, hogy mindenkinek ott kell segíteni és jótékonykodni, ahonnan elindult. Ezért is jövök szívesen Félegyházára, a fúvószenekar, illetve a zeneiskola költségeit nem terhelve, tevékenykedni. Magyari-Benkő Gabriella tanárnő szervezésében már második alkalommal sikerült Kürtös Napokat tartanunk a városban, amire szerencsére egyre nagyobb az érdeklődés. Örülök annak is, hogy sikerült a koncert fúvószenekarral újra megtalálni a „közös hangot”, és a karácsonyi hangversenyen együtt állhatunk színpadra. Egy kortárs, mégis könnyed, hallgatható és élvezhető darabot hallhat majd a közönség. Az osztrák zeneszerző, Otto M. Schwarz Cape Horn című darabját. A mű Dél-Amerika legdélebbi pontja, a Horn-fok szépségeit és veszélyeit mutatja be a zene nyelvén.

G.E.
Fotó: Fantoly Márton