Január 9. csütörtök, Marcell

A félegyházi ápolókat is ünnepelte a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház

2021. augusztus 26., 16:31
A járvány miatt tavasszal elmaradt Ápolók Napját tartotta meg a megyei kórház augusztus 25-én, ezúttal a Bajor Vendégházban.
05.jpg (1000 x 608 px)

Borítókép és további fotók: hiros.hu

A rendezvényen Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató, a rendezvény házigazdája köszöntötte a munkatársakat.

– A tavalyi rendezvényen azt mondtam, hogy rendhagyó volt az az év. Akkor még nem sejtettük, hogy sokkal nehezebb lesz a folytatás. Minden munkatársunknak jár egy kitüntetés, kitüntetés a helytállásért, az önzetlen munkájukért. Köszönöm mindenkinek a kitartását és, hogy vigyáztak a betegeikre, egymásra.

A kórházi Medrigál Kórus műsorát követően dr. Svébis Mihály, megyei intézményvezető méltatta az egészségügyi szakdolgozókat, és köszönte meg az elmúlt időszakban nyújtott kiemelkedő helytállásukat számolt be a hiros.hu.

– Intézményünkben több mint 1700 szakdolgozó az év 365 napján azon fáradozik, hogy betegeinket önzetlen módon segítse, támogassa őket gyógyulásukban. A kórház vezetése nevében, a munkatársak és betegek nevében is köszönöm munkájukat. A kihívásokkal teli napokban is megmutatták, hogy Önökre mindig, minden helyzetben lehet számítani, egy csapatként küzdenek, egy közös célért, mindannyiunk biztonságának érdekében. Nélkülözhetetlen munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a betegellátás még a pandémia idején is folyamatosan, magas színvonalon működjön – mondta beszédében dr. Svébis Mihály.

Az elismerések átadását követően levetítésre került az elmúlt másfél év küzdelmes mindennapjait bemutató film is, melynek nézése során többen megkönnyezték a járványt felidéző képsorokat.

A rendezvény szakmai programmal folytatódott, a jelenlévők meghallgathatták Juhász Éva, a Tüdőbelgyógyászati Osztály vezető ápolójának, majd Takácsné Vörös Anita és Surman Attila, Központi Anaeszteziológia vezető asszisztensének előadását.

Ápolók Napja alkalmából, elhivatott munkájuk elismeréseként az alábbi munkatársak részesültek elismerésben:

Kórházért Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek azok a munkatársak, akik a gyógyító, az ápolási, a gazdasági és a tudományos területen elért eredményes tevékenységükkel, kiemelkedő teljesítményükkel, a kórház érdekeit és javát szolgálták,

• Sürgősségi Betegellátó Osztály Kollektívája

• Csík Julianna, Kiskunfélegyházi Telephely, Telephelyvezető ápoló

• Takács Erika, Kiskunfélegyházi Telephely, Járóbeteg-szakellátás vezetője,

• Ördög Katalin, Kalocsai Telephely, ápolási igazgatóhelyettes

Főigazgatói dicséretben részesültek tartósan magas színvonalon végzett munkájukért, az intézmény és betegek iránt tanúsított példamutató magatartásukért:

• Fizio-, és Mozgásterápiás Osztály munkatársai,

• Lőrinczi Lászlóné, Ortopédiai osztály, nyugdíjas vezető ápolója,

• Oláh Imréné, ápoló, Tüdőbelgyógyászati osztály

Kiváló kórházi dolgozó kitüntetésben részesültek, akik a betegellátás minőségének emeléséhez járulnak hozzá munkájukkal:

• Burghart Erika, ápoló, Invazív Kardiológiai osztály

• Szabó Anikó, ápoló Kalocsai Kórház, Központi anaesthesiológiai és Intenzívterápiás osztály

• Csernai Beatrix, ápoló Speciális Rehabilitációs Osztály,

• Eszik Erika, ápoló Kiskunfélegyházi Telephely, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály,

Kiváló Ápoló és Kiváló Asszisztens elismerő címet kapnak a betegágy mellett dolgozó ápolók, valamint a járóbeteg-ellátás területén dolgozó asszisztensek munkájuk elismeréséül hivatásuk iránti elkötelezettségükért:

Kiváló Ápoló

• Váradi Istvánné, ápoló Pszichiátriai Osztály,

• Dudás Edit, ápoló, intenzívterápiás szakápoló, Kp. anaesthesiológiai és Intenzívterápiás osztály

• Papp Éva Csilla, ápoló Speciális Rehabilitációs Osztály,

• Révész Dániel, ápoló, Kalocsai Kórház, Rehabilitációs Osztály

Kiváló asszisztens és segédápoló

• Rubi Zsolt, betegszállító, Kalocsai Kórház, Betegszállítók,

• Kullai Sándor, segédápoló, Sürgősségi Betegellátó Osztály,

• Seres Imre, boncmester Patológiai Osztály,

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének „Bács-Kiskun Megyéért Közösségi” Díját, amellyel a kimagasló szakmai és közösségi munkát végző csoportok munkáját ismerik el, a területi elnök, Csík Julianna, illetve Gazdik Judit, a fekvőbeteg ellátásért felelős alelnök és Vidéki-Nagy Renáta városi elnök adta át.

Az idei évben elismerésben részesülő munkacsoportok, a COVID ideje alatt kibővült, átalakult, gyakran emberfeletti megterhelést jelentő feladataikat maximális odafigyeléssel, pontossággal, összetartó csapatként végezték.

Elismerésben részesültek:

• Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Központi Dietetika
Munkacsoport-vezető: Honti Attiláné

• Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephely Tüdő  COVID Betegellátó
Munkacsoport-vezető: Bánfi Andrea

• Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephely Róna Kincse Gyógyfürdő
Munkacsoport-vezető: Kovács Betti

• Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye COVID Osztály
Munkacsoport-vezető: Sáfárné Tobak Mónika

• Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Rendelőintézet Betegfelvétel, Betegirányítás, Oltópont-munkacsoport
Munkacsoport-vezető: Dr. Nagy András Istvánné

A Magyar Ápolási Egyesület elismeréseit Pakai Istvánné, elnök asszony adta át. A Magyar Ápolási Egyesület Országos vezetősége kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül "Elismerő Oklevél és ezüst kitűző " kitüntetésben részesíti,

• Kissné Hoppál Anita, a Krónikus Belgyógyászat vezető ápolója, aki a járvány alatt Covid-fertőzött betegeket ellátó osztályt vezetett és dolgozott műszakban is.

• Tóth Mónika, a Pszichiátria vezető ápolója, aki az osztályvezetés mellett megszervezte a Covid-fertőzött pszichiátriai betegek ellátását is.
        

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram