Február 27. péntek, Ákos, Bátor
2026. február 27., 14:00

A diákok véleményének is helye van a város életében

Nemrég választották meg Kovács Rékát, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium tanulóját a város diákpolgármesterének. Az új diákvezetés célja, hogy a fiatalok aktívabban kapcsolódjanak be a városi közösségi életbe, és a véleményük valóban eljusson a döntéshozókhoz. Rékával a diákpolgármesteri feladatokról, terveiről és az előttük álló programokról beszélgettünk.

– Hogyan lettél diákpolgármester, és mi motivált a jelentkezésben?

– Az új vezetőség megalakulásával adódott a lehetőség, hogy meg lehessen pályázni a diákpolgármesteri tisztséget. Korábban nem gondoltam, hogy egyszer jelentkezem majd erre a feladatra, mert nagy felelősségnek tartottam, és úgy éreztem, talán még nem állok készen rá. Végül mégis belevágtam, és megpályáztam a pozíciót.

A kampány során több iskola diákjaihoz is el kellett jutni, ami komoly feladat volt. Amikor elkészítettem a kampányszövegemet, több embernek is elküldtem véleményezésre, hogy biztosan jól fogalmaztam-e meg a céljaimat. Sokat jelentett a támogatás és a biztatás, amit kaptam, és végül sikerült elnyernem a diákok bizalmát.

–  Milyen célokat tűztél ki magad elé diákpolgármesterként?

–  A legfontosabb célom az, hogy a diákok jobban részt vehessenek a város életében, és a véleményük valóban számítson. Szeretném, ha a fiatalok éreznék, hogy van beleszólásuk abba, milyen programok valósulnak meg, és milyen irányba fejlődik a diákélet a városban.

Ehhez elengedhetetlen a folyamatos kommunikáció. Nem elég évente egy-két kérdőívet kiküldeni, hanem rendszeresen beszélgetni kell a diákokkal, meghallgatni az ötleteiket és a problémáikat. Csak így lehet megtudni, mire van igazán szükségük. Diákként én is nap mint nap találkozom ezekkel a kérdésekkel, ezért könnyebb megérteni a fiatalok szempontjait.

Nagy segítséget jelent, hogy a diákönkormányzati képviselők minden iskolában jelen vannak, így könnyebb elérni a diákokat. Emellett az Ifjúsági Iroda is folyamatosan támogatja a munkánkat és mi is az ővékét, ami sokat segít abban, hogy az ötleteink meg is valósulhassanak. Fontosnak tartottam azt is, hogy a választások után is aktív maradjon a csapat, és a képviselők hosszú távon is részt vegyenek a közös munkában.

–  Milyen programokkal készültök a diákok számára?

–  Az egyik legnagyobb esemény a közeljövőben a városi diákbál lesz, amelyet március végén rendezünk meg. Ilyen jellegű, városi szintű diákbál eddig nem volt, ezért szerettünk volna létrehozni egy olyan alkalmat, ahol minden iskola diákjai találkozhatnak egymással. A rendezvényre nemcsak a középiskolásokat, hanem az egyetemistákat is várjuk, akik a városból származnak, de máshol tanulnak.

A bálnak külön dresszkódja is lesz, amelyet a diákok szavaztak meg: a Great Gatsby stílusú elegáns öltözetre esett a választás. A programban zene, tánc, dekoráció és közösségi élmények is szerepelnek, így egy igazi ünnepi hangulatú eseményt szeretnénk megvalósítani.

A szórakoztató programok mellett nagy hangsúlyt kapnak a sportesemények is. Sportnapokat, focikupát és kerékpártúrákat tervezünk, mert azt tapasztaljuk, hogy a diákok nyitottak az ilyen közösségi programokra. A cél az, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk az aktív kikapcsolódásra.

Fontosnak tartjuk a mentális egészség támogatását is. Nemrég például stresszkezelő tréninget szerveztünk, amelyen sok diák vett részt, és a visszajelzések alapján a jövőben is szeretnénk hasonló foglalkozásokat tartani. Emellett kreatív délutánokat és kézműves programokat is tervezünk, hogy mindenki találjon számára érdekes elfoglaltságot.

–  Milyen terveitek vannak hosszabb távon?

–  A célunk az, hogy a diákokkal folyamatos kapcsolatban maradjunk, és mindig az ő igényeik alapján szervezzük a programokat. Ha kizárólag mi találnánk ki az eseményeket, könnyen előfordulhatna, hogy nem azt nyújtjuk, amire valóban szükség van. Ezért fontos, hogy rendszeresen kérdezzük őket, és figyeljünk a visszajelzésekre.

A nyári időszakban is szeretnénk programokat szervezni, hogy a közösség a szünidő alatt se essen szét. Elsősorban a Diákfesztivál megszervezése szerepel a tervek között, de további programokkal is készülünk majd.

A legfontosabb számunkra az, hogy a diákok tudják: van lehetőségük véleményt mondani, és van kihez fordulniuk. Szeretnénk, ha minden fiatal érezné, hogy a közösség része, és számít a hangja.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram