Február 26. csütörtök, Edina
2026. február 26., 16:00

A bizalom és párbeszéd embere Szemerédi Kornél, a polgármester kabinetvezetője

A tisztesség, a csapatmunka és az őszinte párbeszéd a jó városvezetés alapja – vallja Szemerédi Kornél. A polgármesteri kabinet vezetője ifjúsági koordinátorként kezdte munkáját az önkormányzatnál, ma pedig már a város működésének egyik kulcsszereplője. Hogyan vezetett az útja idáig, milyen értékek mentén dolgozik a mindennapokban, és hogyan tekint a jövőbe? Többek között ezekről is kérdeztük.

– Hogyan kerültél az önkormányzathoz, és mióta vezeted a kabinetet?

– 2024. október 1-jén kezdtem az önkormányzatnál dolgozni ifjúsági koordinátorként. Részt vettem programok szervezésében, közösségi ügyekkel foglalkoztam, és ott tapasztaltam meg először, milyen az, amikor az ember közvetlenül tehet a városért, az itt élő fiatalokért. 2025. július 1-jétől a polgármester közvetlen munkatársaként folytattam, majd egy nehéz, de számomra erkölcsileg egyértelmű döntés után a polgármester-választási kampányban dolgoztam kampányfőnökként. Amikor Csányi Józsefet újraválasztották, felajánlotta, hogy kabinetvezetőként támogassam a munkáját. A Polgármesteri Hivatal munkavállalóit a mindenkori jegyző nevezi ki, természetesen ez esetemben is így volt. Ugyanakkor vannak olyan bizalmi pozíciók, amelyeket egyéni döntés, személyválasztás alapján töltenek be emberek, így történt velem is. Tudom, hogy 21 évesen ez rendkívüli megtiszteltetés és lehetőség, de még inkább felelősség.

– Mit jelent pontosan a kabinetvezetői munka, és milyen területek tartoznak hozzád?

– Összesen 19 ember munkáját fogom össze: az Ifjúsági Iroda, a Tourinform, a fejlesztési csoport, a rendezvényszervezés és az alpolgármesteri titkárság is a kabinethez tartozik. Feladatom a polgármester napi munkájának, kommunikációjának és protokolláris megjelenéseinek koordinálása, illetve a fejlesztések és beruházások nyomon követése. Különösen közel áll hozzám a fejlesztési terület: óriási lehetőség és felelősség végig kísérni egy beruházást az első tervtől a megvalósulásig. Amikor egy papíron létező elképzelésből kézzelfogható eredmény lesz, az megerősít abban, hogy van értelme a munkánknak.

– Milyen értékek mentén dolgozol a mindennapokban?

–Számomra a legfontosabb a tisztesség, az őszinteség és az egyenes gerinc. Mindig azt tartom szem előtt, hogy a nap végén tükörbe tudjak nézni. Hiszek abban, hogy lehetnek köztünk véleménykülönbségek, de ha leülünk egymással beszélni, abból párbeszéd, a párbeszédből pedig megértés születhet. A bizalom kulcskérdés: a kollégáimban, a vezetőkben és a városlakókban egyaránt. Nagyon fontos számomra a csapatmunka és az egyenrangúság, hiszen a hivatal csak akkor működik jól, ha mindenki partnerként tekint a másikra beosztástól és munkakörtől függetlenül. Nem pozícióból szeretnék döntéseket hozni, hanem felelősséggel, átgondoltan, mások véleményét is meghallgatva.

A kabinetvezetői szerep elsősorban szervező és koordináló jellegű: a döntések szakmai előkészítésében és összehangolásában működöm közre, a végső döntések pedig természetesen a polgármester és a képviselő-testület hatáskörébe tartoznak. Nem pozícióból szeretnék dolgozni, hanem felelősséggel, átgondoltan, mások véleményét is meghallgatva.

És talán a legfontosabb: bármi történik, bármennyi kritika ér, embernek kell maradni.

– Mi a legnagyobb kihívás?

– Talán az, hogy fiatal vagyok, és sokan ezen mérik le a munkámat. Szerintem viszont nem az számít, hány éves valaki, hanem hogy felelősséggel és tisztességgel végzi-e a dolgát. Mindent megbeszélünk a polgármesterrel, partnerként tekint rám, de a döntések súlyát sosem felejtem el. Egy város életét érintő ügyekben minden mondatnak jelentősége van.

– Milyen terveid vannak szakmailag és személyesen?

– Idén diplomázom a Szegedi Tudományegyetemen kereskedelem és marketing szakon. A jövőben mesterképzésen is tanulnék, közigazgatási irányban, és távlati célként egy jogi szakirányú képzés is érdekel. A munkám során látom, mennyire fontos a jogi háttér ismerete.

Személyesen pedig az a célom, hogy megmaradjak annak, aki vagyok. Nem szeretnék „toronyból lefelé beszélő” ember lenni. Azt szeretném, ha évek múlva is el tudnám mondani, hogy amit tettem, az a város javát szolgálta, és büszkén vállalható.

– Van példaképed?

–A legnagyobb példaképem édesanyám, aki gimnáziumi tanár. Tőle tanultam meg, hogy a szorgalom, a tisztesség és az egyenes gerinc mindennél fontosabb. Ha valamit szeretnék örökségként továbbadni, az pontosan az, hogy legyen bennünk elég hit és bátorság ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, és este nyugodt szívvel tudjunk tükörbe nézni.

– Szabadidődben mivel kapcsolódsz ki?

– Nagyon szeretek olvasni, főleg életrajzi könyveket. Sokat hallgatok podcastokat is, különösen pszichológiai és társadalomtudományi témákban, valamint szervezeti működésekről. Nagyon fontos számomra a családom és a párommal töltött idő. Egyszerű dolgokból töltődöm: egy beszélgetés, egy közös kávé vagy egy hosszabb séta a francia bulldogunkkal sokszor többet ad, mint bármi más. Időnként tudatosan próbálok elvonulni, feltöltődni, mert ebben a munkában csak úgy lehet helytállni, ha az ember néha megáll és szusszan egyet.

G. E.
Fotó: G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram