December 7. vasárnap, Ambrus
2018. február 07., 17:13

A 100 éves Kincskereső kisködmönből olvastak fel

Hagyományszerűen Móra Ferenc Emléknapokat tartanak minden év februárjában Kiskunfélegyházán, Móra Ferenc halálának évfordulójára emlékezve. Ebből az alkalomból szervezik meg a könyvtárban a Móra felolvasónapokat is. 
IMG_8181.JPG (3204 x 2192 px)

A február 7-i felolvasónapon Kállainé Vereb Mária, a könyvtár igazgatója megnyitójában elmondta, hogy Kiskunfélegyháza összes általános iskolája jelentkezett a felolvasásra, sőt a Móra Ferenc Gimnázium is részt vett az irodalmi eseményen. Az előző évektől eltérően, most csak a Kincskereső kisködmönből olvastak fel a fiatalok.

Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája köszöntő beszédében elmondta, hogy Móra Ferenc 100 évvel ezelőtt írta meg a Kincskereső Kisködmön című ifjúsági regényét, amelyhez saját gyerekkori élményeit használta fel. Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a Kincskereső Kisködmön olvasását a fiatalok körében, ugyanis ez a könyv reményt ad a szegénységben élőknek, de azoknak is, akik szerencsésebbek, és nem ismerik ezt az életérzést. A mű által jobban megérthetik a kiszolgáltatottakat és a nehéz helyzetben élőket.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram