– Hogyan terelte az élet a gyógyítás felé?

– 1951-ben születtem, négyen voltunk testvérek. Édesanyám fixa ideája volt, hogy mind a négyünkből orvost nevel. Egyedül én voltam, aki meginogtam, hiszen ez a pálya nem szerepelt az álmaim között. Magyar-történelem szakos tanár, vagy vendéglátós szerettem volna lenni. Utóbbi azért, mert jó érzékem volt mindig a főzéshez és álmaimban láttam már magam szállodaigazgatóként. Aztán a szüleim bekeményítettek, olyannyira, hogy édesanyám egy akkori betegségére szedett gyógyszereket is csak akkor volt hajlandó bevenni, ha megígértem neki, hogy az orvosira megyek. Akkoriban nem létezett olyan, hogy ellent mondunk, így kerültem röviden erre a pályára.

– Hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Az egyetemi évek bár nagyon kemények voltak, jeles eredménnyel végeztem. Belgyógyász szerettem volna lenni és a szigorló éveimet is itt töltöttem. Akkor érkezett a kórházba a belgyógyászat élére dr. Tóth Sándor, aki érdeklődött utánam, majd amikor levizsgáztam, meghívott az osztályra. Nyúzó kollégával ekkor kezdtük meg tevékenységünket Kiskunfélegyházán, amelynek az első négy éve a belgyógyász szakvizsga teljesítéséről szólt. Ezután kellett specializálódni, Bálint az intenzív kardiológiát, én pedig a gasztroenterológiát választottam.

– Miért?

– Sokkal inkább éreztem magaménak ezt a területet. Még az egyetemi évek alatt óriási szenzációként mutatták be nekünk a gyomortükröző műszereket, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy a gyomor nyálkahártyáját, a szervet belülről tanulmányozhassuk. Óriási perspektívát láttam benne, egyszerűen testhezállóbbnak találtam. Megkezdődött a harc, hogy eszközökhöz jussunk, ami Kecskemét árnyékában nem volt egyszerű feladat. Sem a főnök, sem én nem adtuk fel soha, egyik igazoló jelentést írtam a másik után, amelyek hatására először gyomortükröző, majd később a vastagbél tükrözésre alkalmas műszerünk is megérkezett. Végül odáig fejlesztettük – akkor még a belgyógyászaton belül – laborunkat, hogy speciálisabb vizsgálatokat is végre tudtunk hajtani (epeutak vizsgálata, epekő lehúzás). 1993-ban sikeres gasztroenterológiai szakvizsgát tettem, amelyre szakrendelés elindítását lehetett építeni.

– Nem sokkal később el is indulhatott a szakrendelés.

– Addig csak osztályos betegeket tükröztünk, a gasztroenterológiai szakrendelés 1994-es elindulása viszont lehetővé tette a betegeknek, hogy ezeket a vizsgálatokat elvégezzük szakrendelés keretein belül. Hatalmas előnye volt a gyomortükröző műszer használatának, hogy a gyomor nyálkahártyát sokszoros nagyításban lehet szemügyre venni és szövettani mintavételre is alkalmas a vizsgálat. Egy alapszintű gasztroenterológiai endoszkópos laborban dolgozhattunk, amire nagyon büszke voltam és vagyok a mai napig.

– Változtak-e a betegségek az elmúlt évtizedek során?

– Nagyon sok mindent láttam az évek alatt. A kezdetekben nagyon sok gyomorbetegséget (fekélyek, gyomorfájás) kezeltünk, amelyek az új gyógyszerek megjelenésével szinte teljesen eltűntek. Viszont mára nagy számban kerülnek elő vastagbél gyulladásos, daganatos problémák. Ezek előfordulása látványosan emelkedett. Sajnos a bizonytalan eredetű puffadásos panaszok, az ételallergia minden második fiatalt érint. Sokak nem alkalmazzák a józan paraszti ész elvét, nevesül, ha a tej vagy bármilyen más étel elfogyasztása után panaszom van, akkor azokat nem eszem tovább. Minden zavart ki kell vizsgálni természetesen, hiszen rosszindulatú elváltozás is kezdődhet ilyen elkent panasszal, így alapvető, hogy emésztésre vonatkozó labort és ultrahang vizsgálatot kérek. Viszont normál labor és negatív hasi ultrahang mellett az étkezésre kell a továbbiakban odafigyelni.

– A tudat, hogy a legtöbb beteg félelemmel érkezik, nem lehet könnyű.

– Valóban, de próbálunk mindig olyan légkört teremteni, hogy elfeledtesse velük ezt az érzést. Gyomortükrözésnél például Pappné Szabó Szilvia endoszkópos szakasszisztens folyamatosan a beteg fejénél áll, beszélget vele, nyugtatja és ez nagyon sokat jelent. A vastagbél vizsgálatnál a betegek többségét bódítjuk, de emellett nagyon figyelünk arra, hogy ne legyen kényelmetlen a szemérmesebb páciensek számára sem a procedúra. A rendelő felszereltsége, a külön mellékhelyiség, a fektető, a kellemes légkör és a mi igyekezetünk mind azt szolgálják, hogy elégedett betegek távozzanak tőlünk.

– Létezik valamilyen általános tanács az egészséges gyomor-bélrendszer fenntartása érdekében?

– El kell kerülni a stresszt! A hasi panaszok egyik kiváltó oka a bél menedzserbetegsége. Nagyon sok embernél itt csapódik le a feszültség. Az élelmiszerek összetevői okozta károsító hatást sajnos a mai világban nem tudjuk kikerülni, de vannak dolgok, amelyekre figyelhetünk.  Például, hogy hat óránként ürül a gyomrunk, nem véletlen, hogy a három fő étkezés, a reggeli, az ebéd és a vacsora nagyon fontos a mindennapokban. Ez belénk van kódolva, a bélműködésünk így van kitalálva. Ezt sajnos szinte senki nem tartja be. Összevissza eszünk, kiéheztetjük a gyomrot, majd este hazaérünk és feltépjük a hűtőt.

– Vannak történetek, amelyekre örömmel emlékszik vissza?

– A belgyógyászat nagyon nehéz beteganyaggal dolgozik. A problémák általában az időseket érintik, viszont, ha fiatalt kell kezelni, sajnos ott gyakran nagy a baj. Egyszer egy fiatal hölgy ismerősöm keresett fel ügyeletben, hogy panaszai vannak. Elmondta, hogy előző nap nehezet vacsorázott és azóta érzi a tüneteket. Sajnos a tükrözés során daganat mutatkozott, amit operáció követett. Három-négy évvel később kontrollra érkezett hozzám, amely alkalmával a vastagbél nyálkahártya redőjénél ismét problémát láttam. Nem hagyott nyugodni a dolog és bár nagyon pici volt az elváltozás és nehéz szituáció volt, sikerült a biopszia. Sajnos a szövettan ismét rosszindulatú elváltozást mutatott, amit egy újabb műtét követett. A beteg azóta ragyogóan van, de ez is példázza, hogy ha azt a pici elváltozást nem észleljük, vagy nem sikerül a mintavétel, akkor súlyosabb vége is lehetett volna a történetnek. Ezek a lelkemben maradnak, hiszen mi mentettük meg az életét. Kemény munka az orvoslás annak, aki komolyan veszi. Ezt nem lehet másképp csinálni, csak folyamatos éberséggel.

– Édesanyja sugallatára választotta az orvosi pályát. Sikerült időközben megszeretni a szakmát?

– A neveltetésemből adódik, hogy ha valamit felvállaltam, akkor azt becsülettel végigcsinálom. Soha fel sem merült bennem, hogy felszínesen dolgozzak. Voltak nehéz időszakok, az ügyeletek számomra nagyon stresszesek voltak. Ez sokszor nyomta a vállamat. Emellett a folyamatos küzdelem sem volt egyszerű, amit a szakrendelés életben tartásáért vívtunk és a kórház megszűnése is borzasztóan megviselt mindenkit.  Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy az endoszkópiát megálmodtuk és megvalósítottuk. Ezáltal hagytam egy kis nyomot. Ha visszatekintek, úgy érzem értékes munkát végeztem és életet éltem. Mindenkinek, aki orvosira akar menni azt tanácsolom, hogy alaposan gondolja át. Sajnos sokan nem látnak bele, hogy mit is jelent valóban orvosnak lenni. Egy egy küzdelmes és nehéz szakma.

– Körülbelül 30 éve munkatársa Pappné Szabó Szilvia. Milyen kapcsolat alakult ki Önök között az elmúlt időszakban?

– Szilvi nélkül félkarú óriás lennék. Nagyon jó keze van, érzi minden mozdulatomat. Ezek nagyon fontos dolgok, hiszen egy nehéz vizsgálat közben egy rezdülés elég, hogy az kudarcba fulladjon. A harminc év komoly idő, ezalatt mindvégig egyetértésben működtünk együtt. Stílusa, a természete, a betegekhez való viszonya, kézügyessége pótolhatatlan munkatárssá tette őt. Ha Szilvi nem dolgozik, akkor én sem. Mással egyszerűen nem tudok.

– Decemberig látja el még a betegeket a szakrendelésen. Ezután a pihenésé lesz a főszerep?

– Igen és a legnagyobb bánatom, hogy a mozgékonyságomat a gerincbántalmam már erősen befolyásolja. Az otthoni létet kell komfortossá tennem. Szívesen fogadok vendégeket, az unokatestvéreim szoktak meglátogatni, mert sajnos mára mindhárom testvéremet elvesztettem. Olvasni nagyon szeretek, rendszeresen keresztrejtvényeket fejtek, ami frissen tartja az agyam. Kedvelem a filmeket is, de már csak a könnyed témájúakat részesítem előnyben, a nagy drámákat már nem igénylem.