április 29. kedd, Péter
2022. szeptember 10., 11:40

200 pár láb, ha toppan

Mintegy 200 táncos érkezett Kiskunfélegyházára, a VIII. Kunsági Néptánc Találkozóra. A résztvevőkből álló színes forgatag jókedvvel, zenével, énekkel és tánccal töltötte meg a Kossuth utcát, amikor – a Bab Társulat kíséretében – népviseletbe öltözve végigvonultak a vasútállomástól a nagyszínpadig. Ezt követően léptek színpadra az együttesek, és adták elő bemutatkozó műsorukat.
_DSC1410.JPG (5408 x 3600 px)

A Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület a határon túlról, Szabadkáról érkezett. Ők először járnak Kiskunfélegyházán. A többiek – a Kunság Táncegyüttes (Kecskemét), a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola petőfiszállási és kunszállási csoportjai, a Pötörke Táncegyüttes (Tata), a Fonó Táncegyüttes (Üllés), a Szeged Táncegyüttes (Szeged), a Lakitelek Táncegyüttes (Lakitelek), az Alföld Táncegyüttes (Csongrád), a Cegléd Táncegyüttes (Cegléd), a Padkaporos Táncegyüttes (Kiskunfélegyháza) és a Pitypang Táncegyüttes (Kiskunfélegyháza) – már rutinos fellépők a nagy múltra visszatekintő találkozón. Az eseményen Samu Zoltán és Zenekara és a Gyantár Zenekar húzta a talpalávalót.

T. T. 

Fotó: Fantoly Márton
             

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram