Július 22. szerda, Magdolna
2014. július 19., 15:00

170 millió forintos támogatás a Lakiteleki Népfőiskolának

Mintegy 170 millió forinttal támogatja a kormány a Lakiteleki Népfőiskola épületeinek rekonstrukcióját - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából. \n \n
Lakitelek Kölcsey ház 2014 0719.jpg (638 x 319 px)

A kormányhatározat szerint az első ütemet 79,2 millió, a másodikat 93,5 millió forinttal támogatják, a fel nem használt részt vissza kell fizetni. Az átcsoportosítást a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedések terhére hajtják végre.

A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején. Levelek ezreivel mozgósították a Nyugat- Európában és a tengerentúlon élő magyarokat, hazai és helyi támogatókat szerveztek, és több olyan nagyszabású vállalkozást indítottak útjára – az olimpiai Top- tipp játékot, a Frici, a vállalkozó szellem című televíziós vígjáték sorozatot-, amelyek több tízmilliós nyeresége, a világ minden részéről érkező adományok segítségével folyamatosan épült a Lakiteleki Népfőiskola.

A Népfőiskola 2002-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram