Kiváló testi és mentális állapotban éli mindennapjait Rádi Mária, Kiskunfélegyháza egyik legidősebb és legderűsebb polgára, aki 1925. november 14-én született. Századik születésnapján Csányi József polgármester és Gyenes Attila képviselő köszöntötte őt, valamint átadták számára Orbán Viktor miniszterelnök emléklapját, tiszteletük jeleként.
A Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola tanulói idén is kiemelkedő eredményeket értek el a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen. Az izgalmas, többfordulós megmérettetésen három csapat is bekerült a megyei forduló legjobb tíz együttese közé.
Dr. Tigyi-Aradi Alexandra látja el Kiskunfélegyházán a jegyzői feladatokat november 1-jétől. Az önkormányzati hivatal új vezetőjét Csányi József polgármester választotta és nevezte ki. A jogász végzettségű szakember közigazgatási munkatapasztalatát korábbi munkahelyén, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál szerezte. Önmagát közvetlen, emberközpontú,...
A kiskunfélegyházi Vasas pálya felújítását már régóta várták a helyiek – a közelmúltban pedig végre megvalósult a beruházás. Az új játszótér, KRESZ-park, pumpapálya és a korábban megépített skatepark mostantól együtt várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogyan...
Igazi kulturális utazásra invitálta a látogatókat a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár november 15-én. A Családi Szombat délelőtt programsorozat keretében ezúttal Japán került a középpontba, ahol a résztvevők kézműves, művészeti és sportprogramokon keresztül ismerkedhettek meg a szigetország sokszínű világával.
A Kiskunfélegyházi Mentők Alapítványa évről évre komoly eredményeket ér el a helyi támogatók segítségével. Legutóbb több mint 6,7 millió forint gyűlt össze az adó 1 százalékának felajánlásából, és most újabb nemes célok megvalósítására készülnek. Papp Zoltánnal beszélgettünk a tervekről, a...
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában alsóházi mérkőzést játszottak. A Kiskunfélegyháza csapata a Csólyospálost fogadta. A találkozó előtt a házigazdák abban reménykedtek, hogy ezúttal pontot, pontokat tudnak szerezni.
140 éve indult útjára az iparostanonc-képzés Kiskunfélegyházán, és ez a gazdag hagyomány máig meghatározó része a város szakmai kultúrájának. Erre az örökségre emlékeztek november 14-én a Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium jubileumi rendezvényén, ahol egykori és jelenlegi tanulók,...
A Móra Ferenc Gimnázium november 12-én és 13-án ismét megrendezte a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play Cup városi fordulóját, aminek ezúttal is a Honvéd sporttelep adott otthont. A két napos esemény mára hagyomány: 2013 óta minden ősszel és tavasszal összemérik...
A női labdarúgás nemcsak sport, hanem közösségépítő erő is Félegyházán. Abonyi Péter testnevelő, fociedző és Bajzák Andrea, az Ifjúsági Iroda munkatársa nemcsak a pályán, hanem a város életében is aktívan dolgozik a közösségért. Most az Astra klub egy jótékonysági bállal...
Ünnepi díszbe öltözött a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium sportcsarnoka november 14-én, amikor a 12/A és a 12/D osztály végzőseinek ünnepélyes keretek között feltűzték az alma matertől való közelgő búcsút szimbolizáló szalagot. Az ünnepségen zsúfolásig megtelt...
Keserű Benedek néptáncos, a Kiskun Múzeum munkatársa kapta idén a Kunszövetség kitüntetését. A Sudár István-emlékdíjjal sokéves néptáncos és hagyományőrző tevékenységét ismerték el.
A Kiskunfélegyházán és környékén 2025. 46. hetében születettek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom