Szeptember 7-én, csütörtökön nyílik meg Rácz Lászlóné rajztanár, a Holló László Képzőművész Kör tagjának kiállítása a Petőfi-tér 2. szám alatti Holló-kör műterem-galériában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztiválhoz kapcsolódó tárlatmegnyitóra.
Hiába bonyolódik 10 átutalásból 6 már az AFR rendszeren, a fizetési forgalom összegét tekintve még csak 4,4 százalékos részt mondhat magáénak az azonnali fizetés. Péntektől ugyanakkor már akár 20 millió forintot is küldhetünk 5 másodperc alatt partnerünknek – hívja fel...
A Volánbusz – munkavállalói bevonásával – autóbuszvonalainak több mint felén vizsgálta június 26. és július 16. között a május 1-jétől bevezetett ország- és vármegyebérletek használatát. Az akció célja az volt, hogy felmérje az új bérlettípus felszálláskori érvényesítésének működését, feltárja az...
Szeptember 1-jén, pénteken elindult a 2023/2024-es tanév. Városunkban valamivel több mint ezer tanuló ült be az iskolapadba, amelyből mintegy 320 kisdiák elsőként lépte át az iskola kapuit és ismerkedik a kötöttségekben, új tudásban gazdag élettel. A középiskolák körülbelül 760 kilencedik...
A Kecskeméti Tankerületi Központ a 2018/2019. tanévben alapította az „Év pedagógusa"-díjat a kimagasló nevelő-oktató munkát végző tanítók, tanárok elismerésére. A díjazottak személyére az intézményvezetők tesznek javaslatot. A döntés meghozatalában a tankerület kiemelt figyelmet fordít a közösségért végzett munkára, a különleges...
A közúti járművek műszaki vizsgálatára való bejelentkeztetése érdekében a kormányablakok időpontfoglaló felületéhez hasonló megjelenésű, az ügyfelek számára közvetlen foglalási lehetőséget jelentő rendszer indult el. Ez a felület lehetőséget kínál az ügyfelek részére az önálló időpontfoglaláshoz valamennyi, közlekedési hatóság által üzemeltetett...
A hivatás szeretete motiválja csaknem 40 éve Bagyinszki Margit Elvirát, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Félegyházi Telephely krónikus belgyógyászati osztályának ápolóját. Munkáját idén Kiváló Ápoló-díjjal ismerték el. A kitüntetés kapcsán életútjáról, mindennapjairól és a szakma szépségéről kérdeztük.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. továbbra is elvégzi a tervezett fejlesztési és karbantartási munkákat a megfelelő biztonsági intézkedések megtételével. Kiskunfélegyházán, egyes helyszíneken az ügyfelek igénye alapján történik hálózatépítés szeptemberben is.
Magyarországon a munkavállalók többsége a lakóhelyével azonos településen vállalt munkát. A dolgozók fele kevesebb, mint napi fél órát tölt utazással a munkahelye és otthona között, amelyet többnyire tömegközlekedéssel old meg. Minden második dolgozó részesül e téren anyagi támogatásban a munkáltatója...
Őrizetbe vettek egy 26 és egy 32 éves férfit a rendőrök, akik a gyanú szerint légpuskával hátba lőttek egy 70 éves embert, hogy megszerezzék a sertését.
„Az a legnagyobb öröm számomra, ha hozzásegíthetem a gyerekeket a sikerhez” – vallja Rádiné Petróczi Mária Márta, a Batthyány Lajos Általános Iskola matematika szakos tanára, mesterpedagógus, pedagógiai értékelés és mérés okleveles tanára, általános iskolai tanító, akit az „Év pedagógusa"-díjjal jutalmaztak...
Szezonzáró strandröplabdaversenyt rendezett a Kiskunfélegyházi Honvéd TK Szabadidős Szakosztálya a Félegyházi Termál Parkfürdőben augusztus 27-én, vasárnap. Az eseményen vegyes párosok mérték össze tudásukat. A nagy meleg sem tartotta vissza a 12 csapatot, hogy egy színvonalas játékot mutassanak be. Érkeztek versenyzők...
Megtartották a városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságok üléseit augusztus 28-án és 29-én a városháza tárgyalójában, hogy előkészítsék és megvitassák az augusztus 31-i képviselő-testületi ülés napirendi pontjait.
Mivel az OMV Hungária Kft. számára elsődleges a balesetmegelőzés és a vásárlói biztonsága, a cég úgy döntött, hogy 19 autópálya mentén található töltőállomásán újraélesztő berendezéseket helyez el. Ezek a defibrillátorok a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát képviselik. Az OMV kutak alkalmazottjait...
Szeptember 8-án, pénteken kezdetét veszi a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál, a Móra Ferenc Művelődési Központ évente megszervezett, legnagyobb volumenű kulturális eseménye. Az intézmény teljes szakmai szervezését az Integrál Zrt. és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata támogatja, társintézmények segítsége és részvétele mellett. \n