A Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeptembertől újra a megszokott nyitvatartással várja olvasóit. Keddtől péntekig 18 óráig, szombaton 8 és 12 óra között látogatható az intézmény.
Nemrégiben két új könyve jelent meg dr. Sinkó Melinda orvos, pszichoterapeutának: Az elnök asszony kocsija a harmadik kiadott regénye, A haragon át a megbocsátásig című írása pedig egy szakmai megközelítésű könyv, amelynek olvasásával segítséget kaphatunk az évek során cipelt lelki...
Két városmarketing-gyémánt is díszíti ezen túl a vámegyei törekvéseket, amelyek az elmúlt években egyik meghatározó irányvonalát, az identitásfejlesztést ismerik el. A kitüntetéseket a Marketing Summit szakmai rendezvényen vette át Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke a Várkert Bazárban.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az ittas járművezetés kiemelt baleseti kockázatot jelent, ezért kérik a közlekedőket, hogy alkohol fogyasztását követően senki ne üljön a jármű volánja mögé!
A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun értékeit szeptembertől. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült hét ismeretterjesztő film egy-egy kvízbe ágyazva jut el a vármegye oktatási intézményeibe.
Szeptember 10-én, a kiskunfélegyházi parkerdőben rendezte meg a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület, a jubileumi 50. Tűzmadár íjászversenyét, amely egyben a 2023-as versenysorozat döntő versenye is volt. Vénasszonyok nyarához méltóan ragyogó napsütéssel ajándékozta meg a Teremtő a Koppányokat és...
Újra amatőr lovasversenyre várják az érdeklődőket ügyességi, ugró és díjlovas kategóriában a Zöldmező Lovassport Egyesület versenypályáin szeptember 16-án, szombaton.
Szerdán rendezték a vármegyei kupa második fordulóját, ma pedig már a sorsolást is elkészítette a Magyar Labdarúgó-szövetség Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága. A harmadik fordulót szeptember 27-én rendezik, a mérkőzések 16 órakor kezdődnek.
Szerdán bonyolították le a vármegyei kupa második fordulóját, amibe már az első osztályú csapatok is bekapcsolódtak. A Kiskunfélegyháza csapata Kerekegyházán lépett pályára.
Három év pandémia miatti kihagyás után a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 42 tanulója szeptemberben visszatért Karintiába, a már hagyományos alpesi erdei iskola helyszínére, hogy Ausztria természeti szépségeit, kulturális kincseit, hagyományait megismerjék és a német nyelvet gyakorolják.
Idén is megrendezték Félegyházán a II. Közlekedésbiztonsági Tábort. A rendezvényen – amelynek legfőbb helyszíne a Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény volt – mintegy ötven, 10-12 éves diák vett részt jelképes összegért.
Jótékony céllal főztek a IV. Halászléfőző versenyen, augusztus 26-án, szombaton a Kőfaragók-terén megjelent csapatok. A versenyt Balla László alpolgármester, az esemény főszervezője nyitotta meg, majd az évek során megszokott módon, a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar kezdte meg a programok sorát, amit...
2017-ben, a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.
A vármegyei önkormányzat által létrehozott fi200 védjegy célja olyan kapcsolatépítő szervezet felépítése, amely nemcsak helyi terméket jelent, hanem együttműködési üzleti modell is. Szülőföldünk szeretete, a természetközeliség, a közösségek ereje – az új vármegyei márka olyan értékeket hivatott közvetíteni, amelyeket a...
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3091-en lépték át. A gyorshajtók száma annak ellenére nem csökken, hogy a rendőrség országos kampányok segítségével hívja fel mindenki figyelmét arra, hogy a sebesség túllépése az egyik vezető baleseti ok.
A Déli Agrárszakképzési Centrum jóvoltából új eszközökkel és egy lóval gyarapodott a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum tangazdasága. A mintegy harminc millió forint értékű fejlesztéssel még magasabb színvonalú lehet az oktatás – nyilatkozta Rózsa Pál, a félegyházi középiskola igazgatója.
Az országos politikától eltávolodva, a helyi viszonyokra fókuszálva fogja megmérettetni magát a következő helyhatósági választáson Kollár László. Ennek érdekében – összefogva néhány hasonlóan gondolkodó képviselőtárssal – megalapították a Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesületet – tudtuk meg a politikustól, aki jelenleg...