Egyre több cég ismeri fel a fogyasztói igények változását világszerte. A táplálkozási szokásokat illetően az elmúlt években drasztikus változások következtek be, amelyek nem csak átformálták a piacot, de mozgásban is tartják, hisz az élelmiszeripari cégeknek és forgalmazóknak tartania kell a...
A McDonald’s Fair Play Cup őszi körzeti fordulója zajlott november 15-én és 16-án, a Honvéd Sporttelepen. Az említett középiskolai labdarúgóprogram főszervezője a Magyar Labdarúgó Szövetség – tudtuk meg Abonyi Pétertől, a Móra gimnázium testnevelőjétől, edzőtől, aki már 10 éve hozza...
November 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. Húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy egy 450 grammal született csecsemő életben maradhasson. Napjainkban a fejlett orvostudománynak köszönhetően a koraszülött gyermek nagyobb eséllyel indulnak az egészséges élet felé, már 24 hetes babáknak is...
Kiállítás nyílt november 16-án, csütörtökön a tiszadadai Holló László Emlékház és Galéria Holló László-gyűjteményéből a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
A szeptember végi nagy sikerre tekintettel az adventi időszakban két pénteki napon, december 8-án, és 15-én 13 és 21 óra között ismét megnyílik a Sarlós Boldogasszony Templom tornya az érdeklődőknek. A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött, csoportok 30 percenként indulnak....
Az Astra egy, az államtól és minden egyéb szervezettől független sportegyesület, amely nemcsak résztvevője a női labdarúgás különböző bajnokságainak, hanem meghatározó csapata is. Székhelye Budapesten van, jelenleg üllői központtal. Utánpótláscsapatai U7-től U19-ig nyújtanak lehetőséget a labdarúgás elsajátításra a legmagasabb szinten,...
Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja – tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.
Bűnmegelőzési előadást tartottak november 15-én a kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Házban. Az eseményt a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete szervezte, ahol Nemcsok Alexandra rendőrhadnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója beszélt olyan bűntípusokról, amelyekkel az idősebb korosztály is találkozhat. Például az unokázós csalásokról,...
Hat helyszínen megfigyelési, három településen pedig védőkörzetet jelöltek ki a kormányhivatal szakemberei. A felügyeleti (megfigyelési) körzetet az alábbi településekre kiterjedően állapították meg: Bugac, Gátér, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Pálmonostora, Petőfiszállás. A település határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát...
Karácsonyi adománygyűjtést szervez a Katolikus Karitász Kiskunfélegyházi Csoportja a TESCO áruházban. November 17-én, pénteken, 18-án, szombaton és 19-én, vasárnap várják az adományokat. A pénztártól való távozás után adhatják le tartósélelmiszer-adományaikat, amelyeket még az ünnepek előtt eljuttatnak a félegyházi rászoruló családokhoz,...
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és partnerszervezetei, valamint a város intézményei szeretettel hívnak mindenkit az esetleges programváltozás jogával élve \na város hagyományos adventi programsorozatára november 24-e és december 31-e között. Az eseménylista folyamatosan frissül.
November 18-a és 26-a között rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű programot. A 2009-ben indított kezdeményezés célja, hogy a résztvevő országokban egy teljes héten keresztül felhívják a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a termékek újrafelhasználására, valamint...
Érzékelhetően nőtt az autóbusz-vezetők ellen irányuló erőszakos cselekmények száma az elmúlt években – derül ki abból a nem reprezentatív felmérésből, amelyet a Volánbusz végzett októberben autóbusz-vezetői körében. Az önkéntes válaszadók több mint 77 százaléka érzi úgy a munkában töltött évek...
Kiskunfélegyházán, a Béke-téren várják a kerékpárral rendelkezőket, illetve a rendőri hivatás iránt érdeklődőket a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság megelőzési munkatársai november 21-én, kedden 9 és 11 óra között. A helyszínen „Bike Safe” kerékpár-regisztrációval, valamint bűnmegelőzési kiadványokkal várják a rendőrök az érdeklődőket.
Gyakorlati bemutatóval egybekötött előadáson ismertette a hasfájás ellen alkalmazható babamasszázs részleteit Kliszekné Ódor Eszter védőnő, nemzetközi csecsemőmasszázs-oktató november 14-én, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
A Bankfalu városrészben, előreláthatólag jövő tavasszal nyitja meg új, az eddigiek között a legkorszerűbb ABC-jét az Integrál Zrt. A kiskunfélegyházi székhelyű cég mintegy 500 millió forintból megvalósuló beruházása a Kiskun utcán kap helyet, ahol szépen parkosított területtel, játszótérrel várják majd...
A karácsony meghitt hangulatát és közösségi örömét szeretnék még ünnepélyesebbé tenni azzal, hogy mézeskalács házikókból nyolcadszor is meseváros-építést szervez a Kiskun Múzeum. Várják családok, nagyszülők és unokák, kicsik és nagyok, barátok, alkotó kedvű közösségek jelentkezését, akik szeretnek süteményt sütni és...