Ismét páratlan összefogásról tett tanúbizonyságot Kiskunfélegyháza november 21-én, kedden. Egy család és két súlyosan beteg gyermek, Maja és Márió megsegítésére ismét sütivásárt rendeztek, amelynek eredménye 2 287 130 forintot tett ki.
November 18-án, szombaton, Jászberényben rendezték meg a DREAM CUP WORLD elnevezésű karateversenyt. A családias, barátságos hangulatú eseményen – amelyet a budapesti Stabilitás Sport Klub szervezett – három csapattal vett részt a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite SE. A versenyzők és a felkészítő...
Mind a hét mérkőzését megnyerte az alsós lány kategóriában és összetettben lett első Pengő Blanka, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola 2.a osztályos tanulója a négy iskola közötti sakkverseny-sorozat első állomásán, Kunszálláson.
A kecskeméti Dóbiás Péter és zenekara volt a Batthyány Lajos Általános Iskola vendége, november 21-én. Az általános iskolai közönség kuruc dalokon és Rákóczi-nótákon keresztül ismerkedett a kor zenéjével és régi magyar hangszerekkel.
Az ország egyik legöregebb üzemképes autóbuszának fedélzetén, az idén 70 esztendős Ikarus 30-as „Nejlon Piroskán” hangolódhatnak a karácsonyra a retró járművek szerelmesei az adventi időszakban. Az ünnepi díszbe öltöztetett jármű december 2. és 23. között a budapesti Népliget autóbusz-állomás 1-es...
Negyedik alkalommal indult jótékonysági gyűjtés, amelynek során tartós élelmiszerrel segíthetjük a rászorulókat – tudtuk meg Bajzák-Csikós Ágnestől, a Torony ABC vezetőjétől, az akció elindítójától.
70 év! Egy iskola alapítására visszatekintve talán még felidézhető múlt, tapintható emlék, belátható távolság azoknak, akik ez idő alatt a József Attila iskola pedagógusai, diákjai voltak. A jubileumi év alkalmából szervezett temetőkerti sétákon mintegy 30 tanáregyéniség sírhelyét felkeresve idézték fel...
Regionális válogatott országos versenyt rendeztek november 18-án és 19-én Eger városában. Az eseményen a válogatott uszonyosúszók régiós csapatokba szerveződve küzdöttek meg egymással a "Régiós vándorserlegért".
Közmeghallgatást tartott a városháza tárgyalójában a Roma Nemzetiségi Önkormányzat november 21-én, kedden. Az eseményen – ahol közérdekű kérdéseket lehetett feltenni Buza Flórián elnöknek, Magony János rendőr őrnagynak, az önkormányzat munkatársainak, valamint Balla László alpolgármesternek – népes számú érdeklődő jelent meg.
Ma reggel óta válogathatnak a félegyháziak a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb sütemények közül, amelyek megvásárlásával a 13 éves Sztojka Máriónak és hároméves húgának, Majának a gyógyulásához járulnak hozzá.
Szigetváron rendezték az U15-ös fiú és a női utánpótlás-csapatbajnokságot az elmúlt hétvégén. Szombaton kötöttfogásban állt szőnyegre a főleg fiatalokból álló csapat és hat mérkőzésből négyet megnyertek, ezzel az ötödik helyen végeztek.
A Nagyszőlő úti Gazdakör épületében tartott lakossági fórumot Ván Jenő, a 10. számú választókörzet önkormányzati képviselője, november 20-án. Az eseményen jelen volt Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző, Juhász László, a városüzemeltetési osztály vezetője és Lénárt József, a városüzemeltetési osztály...
Idén is felállította a kettős keresztet a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kiskunfélegyházi Szervezete november 26-án, Kiskunfélegyháza főterén. Mint 15 éve minden esztendőben, most is az ünnep bensőségességére, meghittségére, a család fontosságára, a szeretet erejére, az ünnepvárás szépségére, az eljövetel magasztosságára szeretnék...
Minden étrendbe beilleszthető, szuperélelmiszer a gomba. Nem véletlen, hogy a magyarok tányérján is egyre gyakrabban előfordul a sajátos ízvilágú alapanyag. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB közös piaci körképe szerint a hazai gombatermés évente...
Ezüstérmet szerzett Gutpintér Boróka Panna, a Batthyány Lajos Általános Iskola 4. z osztályos tanulója négy félegyházi iskola sakkversenyén. Edzője: Lantos Pál.
A Batthyány Lajos Általános Iskolában hagyomány, hogy az ünnepekhez kapcsolódó projektdélutánok mellett „Játsszunk együtt” címmel társasjáték délutánt tartanak a napköziben. Erre az alkalomra a gyerekek elhozzák kedvenc társasjátékukat. A napközisek jó hangulatú és új, élményekben gazdag délutánt töltöttek együtt ezen...
A magyarországi őshonos halak ismertebbé tétele, népszerűsítése érdekében idén immár 15. alkalommal lehet szavazni az év halára – tájékoztatta a Magyar Haltani Társaság vasárnap az MTI-t. A 2024-es év halát a réticsík, a garda és a laposkeszeg közül lehet kiválasztani,...
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadói nemcsak a Gyermekjogi világnap ünnepi időszakában, hanem egész évben kiemelten kezelik az ifjúság védelmét, valamint változatos prevenciós eszköztárral szolgálják a fiatalkori bűnelkövetés és áldozattá válás megelőzését.
Kihagyhatatlan eseményt kínál a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban dr. Szabó Imre filozófus vezette Könyvek Klubja, az irodalom és kultúra kedvelői számára november 21-én, kedden 16:30-tól.