Az adventi időszakra hangolódó programot tartott a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete november 24-én, pénteken a délelőtti órákban a Szakmaközi Művelődési Házban.
Szakaszos útlezárás lesz november 27-én, hétfőn Kiskunfélegyházán, a Kossuth utcán a karácsonyi díszvilágítás felszerelése miatt. Kérik, hogy fokozott figyelemmel és óvatosan közlekedjenek a munkák ideje alatt.
A Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola elsőseinek tartott órát Nemcsok Alexandra iskolarendőr, rendőrhadnagy, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója a „Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra” program keretében.
A kiskunfélegyházi advent eseményei között évről évre a Móra Ferenc Művelődési Központ által szervezett kézműves kiállítás és vásár megnyitója az elsők között szerepel.
Petőfree – ezt a nevet viselte az a nagyszabású gálaműsor, amelyre november 23-án került sor Kecskeméten, a Hírös Agórában. A Petőfi-emlékévek zárásaként az elmúlt két esztendő eredményeinek összefoglalója mellett zenés és színházi produkciókat élvezhettek a résztvevők – akik a költő...
Harminckét éve teszi szebbé a rászorulók számára az ünnepeket a félegyházi székhelyű Karácsonyi Fény Közhasznú Alapítvány, amelynek megalapítása a nemrégiben elhunyt Marcényi Csaba és dr. Sulyok Miklós nevéhez kötődik. (Marcényi Csaba halálát követően Kollár László vette át az alapítói jogok...
Lakossági fórumon számolt be az idei eredményekről és a jövő évi tervekről Szamosi Endre, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője, november 23-án. Az eseményen Csányi József polgármester a karácsonyi előkészületekről és a 2024-es jubileumi városalapítói programokról is beszélt.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt azzal a két utazóbűnözésből élő férfival szemben, akik – a vád szerint – az M5-ös autópályáról találomra letértek, egy véletlenszerűen kiválasztott lakásba betörtek és összesen 1,6 millió forint összegben készpénzt, aranyláncokat és...
A városi összefogás eredményeként mintegy 2,5 millió forintot adtak át a szervezők a két súlyosan beteg gyermeket nevelő Sztojka családnak november 23-án, csütörtökön. Ez az összeg az elmúlt napokban több helyszínen megrendezett sütivásárok eredményeként gyűlt össze.
Lakossági fórumra várta az érdeklődőket Szabó József, a 6. sz. választókörzet önkormányzati képviselője november 22-én, szerdán, a Bankfalui Óvodában. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző és Juhász László a városüzemeltetési osztály vezetője.
November 21-én rendezték meg a PG-ben a Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének informatikaversenyét, amelyen a Batthyány Lajos Általános Iskola is részt vett. A jelentkezés feltétele egy10-15 diából álló prezentáció elkészítése volt, amelynek témája a mesterséges intelligencia alkalmazása.
Kedves Félegyháziak! Mint arról bizonyára már Önök is értesültek, november 1-jétől megszűnt a külön gyermekügyeleti ellátás városunkban. Hiába minden szakmai érvünk, pénzügyi támogatási felajánlásunk, a teljes félegyházi gyermekorvosi kar egységes támogatása, kérésünket az Országos Mentőszolgálat nem vette figyelembe.
Több kereskedelmi üzletlánc, így a PENNY Market Kft., a Lidl Magyarország, a Rossmann és a Mountex is zárva lesz december 24-én, a megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitva tartással várják majd a vásárlókat – közölték az áruházak az...
Szeretettel várnak kicsiket és nagyokat november 25-én, szombaton 14 és 18 óra között a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Óvodában. Közös hangolódás az ünnepre kézműveskedéssel, karácsonyi kézműves portékákkal, dalokkal, mesével, teaházzal, diavetítéssel és finomságokkal. A délután folyamán kiállítás...
November 30-án, csütörtökön ismét megnyílik a börkönkiállítás a Kiskun Múzeumban. Ebből az alkalomból az intézmény szeretettel hív mindenkit a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program keretében megújult „BŰN ÉS BŰNHŐDÉS MAGYARHONBAN” című állandó büntetéstörténeti kiállítás megnyitójára és szakmai napra.
Jótékonysági koncertet szerveznek november 24-én, pénteken 18 órai kezdettel a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. A Remény Jótékonysági Koncertet a HumanumSalma Humanitárius Közhasznú Alapítvány szervezi egy félárván maradt család megsegítésére. Az esten fellép: Bebe, Makrai Pál, Szabó Gergely, Gór-Nagy Era,...
„A középiskolások példamutatással, motivációval nevelhetők” – vallja Tasi Judit. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum igazgatója áldozatos, lelkiismeretes munkájáért, elhivatottságáért, a diákok iránti önzetlen szeretetéért Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért kitüntető díjat vehetett át. Az elismerés kapcsán életútjáról és munkájáról...
Lakossági fórumra várta az érdeklődőket Szabó József, a 6-os számú választókörzet önkormányzati képviselője, november 21-én, kedden a Zöldmező-lakótelepen. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző, Juhász László a Városüzemeltetési Osztály vezetője és Vakulya László, a Mezei Őrszolgálat...