A főtéri adventi vásár december 1-jén a késő délutáni órákban a Lángoló Leguán tűzzsonglőrök műsorával megnyílt. A lenyűgöző ügyességi bemutató után a gyerekek az Ótemplom előtti labirintus közepén álló karácsonyfát közösen díszíthették fel barátaikkal, családtagjaikkal. Az eseményre nagyon sok család...
December 1-jétől vásárolhatók meg a jövő évi autópálya-matricák, amelyek ára átlagosan 18 százalékkal emelkedik; jövőre 230 kilométerrel több gyorsforgalmi útszakasz válhat fizetőssé – közölte az autopalyamatrica.hu.
Komolyzenei koncerttel kedveskedett a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete a tagjainak. Az eseményt december 1-jén, a Balázs Árpád AMI Jankovszki Ferenc Koncerttermében tartották, ahol az iskola növendékei és tanárai közösen léptek fel.
Petőfi, a vándorszínész címmel dr. Tarjányi József lokálpatrióta, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja tartott előadást a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, november 30-án, csütörtökön. Az esemény a Láng van szívemben sorozat befejező epizódja volt.
21 napirendi pontban hozott határozatot Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete november 30-án, csütörtökön. Az ülést Csányi József polgármester távollétében Balla László alpolgármester vezette le.
18 termő citromfa mellett naspolya- és banánfát is nevel Tarjányi Ágoston és felesége külterületi ingatlanukon. Az eddigi legnagyobb citrom egy kilónál is többet nyomott – tudtuk meg a házaspártól.
Drága december, hát újra itt vagy, vártunk, köszöntünk, örülünk! Annyit írtak már rólad költők, írók, könyvtárak polcait megtöltik a versek és történetek, reggeltől estig mindenütt szól a zene, amiben hópelyhek takarják be a zöld fenyőt, és szánkót húznak a rénszarvasok.
Az egyre szaporodó felső légúti megbetegedések miatt december 1-jétől a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház mindhárom telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) kérik az alábbiak betartását.
„Bűn és bűnhődés magyarhonban” címmel nyílt meg november 30-án a Kiskun Múzeum állandó büntetéstörténeti kiállítása. A megújult tárlat a korábbiaktól eltérően nem a büntetések kegyetlenségére, a megtorlásra helyezi a hangsúlyt, hanem a magyar történelem nagy jogalkotóira, reformereire. A tablókon olvasható...
Iskolaváró játékos délutáni programot tart a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola december 5-én, kedden. A Keressük meg a Mikulás kesztyűjét! című esemény 17 órakor kezdődik.
Az alábbiakban a DTkH Hírmondó kiadványa olvasható, amely a hulladékgazdálkodás jelenlegi eseményeihez kapcsolódóan tartalmaz hasznos információkat, aktualitásokat. A társaság ezzel is szeretne hozzájárulni a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatásához.
Tiszaföldváron versenyeztek az Aranyhegy Íjászok által szervezett történelmi íjászversenyen a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sportegyesület tagjai, október 14-én. Az eseményt az Életfa-ligetben tartották 15 célon, 2 körben.
Ünnepváró családi szombat délelőttre várják a kisgyermekes családokat, szülőket, nagyszülőket, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban december 2-án.
Fénylő ablakok változnak élő adventi naptárrá egy országos kezdeményezés kapcsán, amelyhez idén Kiskunfélegyháza egyik városrésze, a Kossuthváros is csatlakozott Nagyné Tapodi Timea szervezésében – hívta fel lapunk figyelmét dr. Kiss Ákos Csaba önkormányzati képviselő.
A negyedik helyen végeztek a Batthyány Lajos Általános Iskola III. korcsoportos fiú versenyzői a november 29-én, Kiskunhalason megrendezett kézilabdatornán. A gyerekek nagyon lelkesen, igazi csapatként küzdöttek. A szervezők megdicsérték őket a kitartásukért és lankadatlan harcosságukért.
A Selymesi Közösségi Házban Ván Jenő, a 10. számú választókörzet önkormányzati képviselője megtartotta harmadik, egyben idei utolsó lakossági fórumát november 29-én, szerdán. Az eseményen az önkormányzat részéről Csányi József polgármester, a mezőőrség és a Városfenntartó Kft. képviselői voltak jelen.
A delamár című könyve bemutatójára várja az érdeklődőket a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba Bucsu Alinda. A december 13-án, szerdán 17 órakor kezdődő eseményen ezúttal íróként mutatkozik be a művész, akit Kiskunfélegyházán festőként ismerhettünk meg korábban.
Aitana egy életvidám, 25 éves, barcelonai, rózsaszín hajú nő, aki hetente kap privát üzeneteket hírességektől, hogy randira hívják. Azonban ez a modell nem igazi: a tervezői MI segítségével alkották meg.