Az idén 100 esztendős Kelebián tartotta választások előtti utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Az ülésen döntöttek többek között arról, hogy egy, a Duna-völgyi-főcsatornára tervezett vízitúra-hálózat megvalósítására pályázik a vármegyei önkormányzat.
Évről évre egyre növekszik az érdeklődők száma a Tavaszi virágünnepen, ahol idén a gyönyörű virágok mellett a kultúra is fontos szerepet kapott. Április 27-én a délelőtti órákban megtelt a Béke- és a Petőfi-tér, amikor megnyílt a vásársor és elindultak a...
Óvodás és iskolás csoportok részvételével mutatták be Takáts Géza Léna SZÍNre lép című könyvét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, április 26-án. Az eseményen részt vett a könyv főszereplője, Léna, a csokoládébarna labrador retriver is, aki izgatottan hallgatta, ahogyan a...
A Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola az idén is meghirdette a Kistérségi természetismereti versenyt. A 3 fős csapatoknak az első fordulóban írásban kellett teljesíteniük. Közmondások, az év élőlényei, saját nemzeti park megalkotása, szelektívhulladék-téma, kódfejtő, satírvers, WEB-es küldetés szerepelt a feladatok...
6-14 éves tanulók számára rendezte meg a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola a XI. Platán Futás elnevezésű utcai futóversenyét április 25-én.
Színes programokon vett részt a Kiskunfélegyházi Batthyány Általános Iskola alsós tagozata a fenntarthatósági témahéten. Az 1-2. évfolyam a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát egy interaktív órán ismerte meg, majd újrahasznosítható anyagokból kézműves foglalkozáson vett részt. A 3-4. évfolyam a tudatos energiahasználat témakörét...
Ünnepélyes ceremónián vehették át Kiskunfélegyháza legkiemelkedőbb végzős és 12. osztályos tanulói a város 250. évfordulójára kiadott könyvet, április 26-án. Az eseményt a városháza dísztermében tartották, ahol Görög Anita, a könyv fotósa és Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket. Minden középiskolából...
Összügyészi értekezlet keretében értékelte a vármegye ügyészi szerveinek elmúlt évi munkáját a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség, április 25-én. A Legfőbb Ügyészséget dr. Lajtár István közjogi legfőbb ügyész helyettes képviselte.
A Te Szedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Április 25-én, a Városi Parkerdőben gyűjtötték a felelőtlenül szétdobált szemetet a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola 8. a osztályos tanulói Vargáné Oláh Zsuzsanna Judit biológia-kémia szakos...
Április 25-én Éjszaka a múzeumban rendezvénysorozatuk újabb állomásával fogadta látogatóit a Kiskun Múzeum. A témaválasztást a Föld napja eseményhez kötötték.
Namíbia és Botswana csodás kincseivel ismerkedhettünk meg Szőllősy László és Szőllősyné Pálfi Melinda, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium földrajztanárainak jóvoltából, április 25-én. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban tartott Földrajzi szabadegyetem eseményén teltházas közönség várta a vendégeket, akik képekkel...
Utolsó előtti ülését tartotta a képviselő-testület a nyári önkormányzati és EP választások előtt, április 25-én, csütörtökön. A városatyák 16 napirendi pontról döntöttek. Egyebek mellett elfogadták a 2024. évi költségvetési rendelet módosítását, valamint döntöttek a Csanyi úti szociális otthon részleges felújításáról.
A hungarikumnak számító magyar tanya különös szerepet tölt be Bács-Kiskun vármegye életében; a XVII. századtól meghatározó része hazánk társadalmi- gazdasági berendezkedésének.
105. születésnapján köszöntötték Juhász Istvánné Erzsike nénit a Csanyi úti idősek otthonában április 25-én, csütörtökön. Az eseményen meghívott vendégként jelen volt Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester és dr. Ónodi Izabella a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő.
A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium fő profilja az egyetemi tanulmányokra való felkészítés, és nem a kadétképzés. Ezért is fogadták őket meglepetéssel először a megyei döntőn, ahol a mórások első helyet szerztek. A döntős csapat tagjai: Jellinek Levente, Szekeres Norbert, Trungel-Nagy...
Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát....
Régóta várta az agrárszektor az új ÉLIP-pályázatokat, amelyek célja a teljes magyar élelmiszeripar átfogó fejlesztése és zöldítése. A Kormány minden szereplőre gondolt, hiszen két csomagban hirdették meg a támogatási programot, így nemcsak a nagyvállalatok, hanem a KKV szektor számára is...