A korábbi nagy érdeklődésre tekintettel, ismét látogatható lesz a kéttornyú templom tornya. Június 7-én, pénteken 15 és 19, június 8-án, szombaton pedig 9 és 12 óra között indulnak óránként csoportok. A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Tourinform irodában...
A Huszka József Hagyományőrző és Sportegyesület is jelen lesz kiállítóként május 24. és 26. között a Kiskun Expón. Mint azt Kollár László, az egyesület titkára elmondta, standjukat is a hagyományőrzés melletti elköteleződésük jegyében rendezik be.
Az óvodás korosztálynak hirdetett rajzpályázatot a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék Félegyháza szülöttének gyermekek számára írt könyveit. Az író halálának 90. évfordulójára emlékező programsorozat részeként a legkisebbek a Zengő ABC című...
A Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola jogelődje, az Állami Zeneiskola 1968 őszén nyitotta meg kapuit. 1989-ben költözött a Móra-térről a mai helyére, a Petőfi-tér 8. szám alatti épületbe.
Megnyitották a városháza tornyát a nyilvánosság előtt. Az első látogatók május 21. és 26. között – előzetes időpontfoglalás után – részesülhetnek a páratlan élményben.
Új kiadvány jelent meg a napokban Így épült a városháza címmel. A 16 oldalas füzet a Félegyházi Közlöny 1909 és 1911 között kiadott számainak korabeli cikkei alapján, korabeli fotókkal illusztrálva repíti vissza az olvasót az 1900-as évek elejére, Félegyháza emblematikus...
Ingyenes egészségnapot szerveztek május 18-án, szombaton a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az érdeklődők állapotfelméréseken, szűrővizsgálatokon, véradáson, prevenciós célú tanácsadásokon és mozgásos foglalkozásokon is részt vehettek – mindeközben jótékony célt támogatva.
Megnyílt a Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás május 17-én, a Petőfi-téren. Az egyedülálló tárlat során Monostori Ferenc szobrászművész több mint háromméteres Móra-szobrot készít homokból, ami a tervek szerint az első fagyokig marad a téren.
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg kapuit május 17-én, pénteken, az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amelyet az egyház minden évben a húsvét utáni 50. napon tart. Idén május 19-ére esik.
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a városi önkormányzattal közösen harmadik alkalommal szervezi meg a Mórák találkozóját Kiskunfélegyházán, május 25-én, szombaton.
A három évvel ezelőtt újra életre hívott, egykor népszerű eseményre idén is sor kerül. Május 24-én, pénteken 17:30-kor a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnoknál felállított nagyszínpadon ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Kiskun Expo, Kiskunfélegyháza és a térség kulturális, szellemi, gazdasági értékeit, látványosságait...
Diákok kérésére és kezdeményezésére valósul meg idén a DIÁKFESZT május 23-án és 24-én, szervesen kapcsolódva a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál programjaihoz.
A 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet értelmében Kiskunfélegyháza város közigazgatási területén az alábbi helyszíneken és időpontokban lesz eboltás. Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező. Ennek díja 7.000 forint, amely a kötelező féregtelenítést is tartalmazza.
Ahogyan minden évben, idén is új és izgalmas trendekkel találkozhatunk a napszemüvegek világában. Az egyik fő irányvonal a merész és egyedi keretek felé mutat, egyre népszerűbbek az extravagánsabb megoldások, például a geometriai alakzatok.
A Batthyány Lajos Általános Iskola ének-zene tagozatos diákjai és pedagógusai szeretetteljes zenés műsorral örvendeztették meg az édesanyákat és nagymamákat május 16-án a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. Az eseményen Bense Zoltán, az iskola igazgatója, szívhez szóló köszöntő beszédet mondott, amelyben...
Rakonczay Gábor evezős, kenus, többszörös világrekorder volt a vendége a május 16-án tartott Földrajzi szabadegyetem elnevezésű programnak. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár ismeretterjesztő előadásán Bense Zoltán felkérésére Balla László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának díszterme adott otthont a hetek óta zajló XIX. Helyismereti vetélkedő ünnepélyes díjátadó ceremóniájának. A május 16-ai rendezvényen Samu Csilla köszöntötte a diákokat és kísérőiket, kiemelve a verseny jelentőségét és a résztvevők kitartását.