A Moziklub következő vetítésén Kardos doktorral és Ötvös Csöpivel nézhetünk körbe a Balaton napsütötte partjainál, ahol pofonokból és poénokból sem lesz hiány! Bujtor István és Mészáros Gyula 1981-ben készült klasszikusát május 29-én, szerdán 18 órától vetítik a Móra Ferenc Művelődési Központban....
Felvonulással és ünnepéllyel nyitott a Kiskun Expo május 24-én, pénteken a Kiskunfélegyházai Városi Sportcsarnokban. A kiállítók a Kossuth utcán zenei és táncos kísérettel érkeztek a megnyitó helyszínére, a sportcsarnok parkolójában felállított nagyszínpadhoz.
A Zolinho Egészségsziget munkatársai lesznek a vendégek a Betűbölcsi következő eseményén. A könyvtár baba-mama klubjának programja május 28-án, kedden 10 órakor kezdődik a Hattyúházban.
A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban május 28-ától június 21-éig várja a Móra Kiadó interaktív tárlata a látogatókat. A kiállítást a földszinti kölcsönzői térben tekinthetik meg az érdeklődők. Az intézmény munkatársai várják iskolás csoportok, osztályok előzetes bejelentkezését is a 76/461-429 telefonszámon,...
A férfi hollétéről Kiskőrösön landolt az információ. A helyi erők egészen Zsanáig fejtették vissza a szálakat, ahol megtaláltak és elfogták a top 50-es körözési listán szereplő rejtőzködőt.
Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely június 22-től látható – jelentette be Fogas Ottó igazgató egy sajtótájékoztatón.
Érdekes időutazáson vettünk részt május 23-án a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia doktora városunk polgárosodásának folyamatát vezette végig a millennium évtizedeiben. A program a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a városi...
Koncertekkel zárt a Diákfeszt első napja május 24-én, este. Bíró Csongor Vitéz Greatest Hit műsora előtt azonban a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat képviselője, Jellinek Levente diákpolgármester a színpadra hívta Csányi József polgármestert és Keresztes Tünde kulturális referenst. Megköszönték a fesztivál...
A június 9-i önkormányzati választást megelőző utolsó rendes ülését tartotta meg május 23-án, pénteken a kiskunfélegyházi képviselő-testület, amely a ciklus 52. ülése volt.
A békepárti politika és az európai parlamenti választás fontosságára hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetője május 23-án, Kiskunfélegyházán. A politikus Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével, Kiskunfélegyháza és térsége országgyűlési képviselőjével és Csányi József polgármesterrel közösen...
Kezdetét vette az első Diákfesztivál a Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál keretében május 23-án, csütörtökön a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok parkolójában.
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok – így a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is...
Kiemelkedő eredményeket értek el a TITOK Oktatásszervező Bt. által meghirdetett országos angol és német nyelvi levelező versenyen a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos tanulói. A verseny hat fordulóból állt és végigkísérte az egész tanév munkáját.
Lakossági fórumot tartott dr. Kiss Ákos Csaba, a 9-es számú választókörzet önkormányzati képviselője május 22-én, szerdán, a Jégh család Nagyszőlő úti ingatlanának udvarában. A fórum elsődleges célja a molnártelepi út újjáépítésével kapcsolatos tájékoztatás volt. A legfrissebb információkat a meghívott vendégek:...
Jókedvű idegen nyelvi műsort adtak a Móra Ferenc Gimnázium tanulói a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében május 22-én. Az eseménynek a Mesél az erdő címet adták, ahol az intézményben tanult idegen nyelveken rövid jeleneteket adtak elő. A részletekről Kissné...
Napok óta serényen dolgozik Keresztes Tünde, Lantos Szabolcs és csapatuk a hétvégi rendezvénysorozatra, ahol minden korosztály megtalálhatja majd a kikapcsolódási lehetőséget. A programokra szeretettel várnak mindenkit.
Folytatódik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kalandos Emlékhely című sorozata. Az esemény célja, hogy „élővé” téve a muzeális kiállítóhelyet, a látogatók számára tartalmas, érdekes, alkalomhoz illő programokat kínáljanak. A látogatóknak lehetőségük nyílik az adott témáról kérdéseket feltenni, vagy az adott...
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 39 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám lesz olyan, aki ettől magasabb összegű büntetésre számíthat. Annak a sofőrnek, aki az 53-as számú főúton 90 km/h helyett...