Nemsokára teljesen elavulttá válik a Google Drive régi kliense. A kliensprogram friss verziója már tavaly szeptember óta elérhető, a Google pedig felhívta rá a figyelmet, hogy hamarosan már csak ezzel lehet majd a fájljainkat szinkronizálni. Ennek el is jött az...
Dr. Parázsó Helga, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője mondta el a 24.hu-nak, mit érdemes tudni az interneten, ezen belül is elsősorban a Facebookon elkövethető személyiségi jogsértésekről, és mit tehetünk, ha ilyen helyzetbe kerültünk.
Két elutasító határozat után a rendőrség végül mégsem fizetteti meg a 300 ezer forint bírságot azzal az autóssal, akit tavaly októberben fotózott le a balatonföldvári szupertraffipax. Rendszerhiba történt, amikor a VÉDA kapu alatt áthajtó Skoda Octaviáról azt állították, hogy 50...
1977. november 1-je a szovjet szuperszonikus utasszállítás nyitánya. Ekkor indult Moszkvából az első, fizetős utasokkal megpakolt Tu-144-es Almatiba, a kazah fővárosba. Az ünnepélyes külsőségek azonban megdöbbentő problémákat takartak.
Beszünteti a kriptovaluta-hirdetéseket a Facebook. Az internetes óriáscég gyakorlatilag megtiltja minden felületén a kriptovaluta-reklámokat, beleértve a bitcoinét is.
Az égbolt változásai fantasztikus jelenségeket produkálnak. Január 31-én nemcsak egy, hanem három jelenségnek lehetünk a tanúi. Egyszerre lesz kék hold, szuperhold és holdfogyatkozás, írta a Space.com.
A globális felmelegedés következtében a szélsőséges időjárási jelenségek fel fognak erősödni, azt viszont nem lehet hosszú távra előre jelezni, hogy mikor, hogyan következnek be - erről Juhász Árpád geológus beszélt a köztévében.
A legfélresikerültebb fotókkal lehetett pályázni a Global Wildlife Conservation nemzetközi vadvédelmi szervezet idén először meghirdetett versenyére – írja az MNN.
A nő, aki gyermekeit gyászolja, az idős férfi, aki hajléktalanként él saját szülőházában, egy suba, amely egykorvolt időkre emlékezteti gazdáját, és egy tanyagondnok, aki belebetegedett ezekbe a sorsokba – hozhat-e ide igazi örömöt az ünnep?
A NASA Voyager-1 űrszondája a legmesszebbre jutott űreszköz, jelenleg 21 milliárd kilométerre jár a Földtől. Egyes hajtóműveit 1980 óta nem használta, most azonban ismét begyújtotta őket.
Gondolta volna, hogy ma már mintegy nyolcezer különféle űreszköz kering a föld körül? Ezek közül nem egy rendszeresen megfordul Magyarország felett is, némelyik közülük még szabad szemmel is látható az égen. A legérdekesebb azonban, hogy olyan műholdak is vannak, amelyeket...
Tömegek gyűltek össze, hogy távcsővel megfigyelhessék a hazánkból elkóborolt parlagi sast Hollandiában. Még egyik sem járt ilyen messze Nyugat-Európában.
Az utolsó stúdiókat bontják az egykori Magyar Rádió történelmi épülettömbjében, a Bródy Sándor utca 5-7-ben. Kitépett és összegubancolódott kábelcsonkok, szétdobált műszaki eszközök látványa tárul elénk a közösségi oldalakra feltöltött legfrissebb, 2017-es fotókon. Elkezdődött a 11-es, 13-as, 19-es, 24-es és 35-ös...
1849 óta október hatodika nemzeti gyásznapunk, hiszen ekkor végezték ki az aradi tizenhármat, valamint az első felelős magyar miniszterelnököt. Kilencvenöt esztendővel később – a második világháború utolsó szakaszában –, 1944. október 6-án egy másik esemény borította gyászba a magyarságot, mikor...
A világ több régiójában is egyetlen hosszú hőhullámmá fog válni a nyár, még akkor is, ha sikerül a párizsi klímaegyezményben kitűzött 2 Celsius-fok alatt tartani a globális felmelegedést. Magyarország a legveszélyeztetettebb országok közé tartozik.
Alig tíz év alatt hatszorosára nőtt a magyarországi internet átlagos sebessége és közel tízezerszeresére a szélessávú előfizetők száma. Tévhit, hogy a robbanásszerű fejlődés mögött csak az optikai kábeles hálózatok bővülése áll, valójában több technológia együttes elterjedése vezetett idáig.
Egy fészekalj fiókát nevelt fel a nyáron egy pásztorgém pár a Szeged melletti Fehér-tó nádrengetegének takarásában. Ez az első alkalom, hogy ez az inkább meleg égövi tájakon fészkelő faj itt költött.
Mi lesz ebédre? Országonként eltérő, hogy mit esznek az iskolában, óvodában a gyerekek. Gyorsételeket, előre csomagolt menüt vagy frissen főzött finomságokat? Nem meglepő módon a legnépszerűbb ételek közé tartozik a krumpli, a rizs és a káposzta. És a legtöbb helyen...