Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Mától a jövőnket használjuk el: úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre.
Régóta létező probléma, hogy bárki facebookos profilképét ellophatják és felhasználhatják a csalók, akár úgy is, hogy az illető erről sohasem szerez tudomást. Zuckerbergék megnehezítenék a csalók dolgát.
Ugyan június 24-én, Szent Iván éjjelén szokás ünnepelni a legrövidebb éjszakát, de a valódi napforduló június 21-ére esik. A nyári napforduló idején kezdődik csillagászati értelemben a nyár. Ebben az időben jár a Nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb...
A Severe Weather Europe meteorológiai előrejelző oldal azt írja: nagyon úgy tűnik, hogy itt a legmelegebb június. Legalábbis a második felében egy erős hőhullám várható, masszívan 30-35 fok között lesz majd a nappali hőmérséklet egész Közép-Európában.
A Bild című német lap szerint Helmut Kohl volt német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU a Twitter-oldalán megerősítette a halálhírt. "Gyászolunk. Nyugodjon békében Helmut Kohl" - írták. A hírt Helmut Kohl...
Június 15-étől bárhol az Európai Unión belül felárak nélkül, a belföldi díjszabás szerint lehet mobiltelefonról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni és internetezni, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) továbbra is kiemelten ellenőrzi a szolgáltatók roamingdíjszabási gyakorlatát - közölte...
Kamera, hajszárító és laptop nélkül nem megyünk nyaralni, a mobiltelefont pedig leggyakrabban fényképezésre, zenehallgatásra vagy navigációra használjuk – derül ki az Euronics felméréséből. A nyaralók 41 százaléka még a medencéhez is magával viszi a telefonját.
Egymilliárd forint összköltséget meghaladó fejlesztés keretében gépjárművekbe utólag beszerelhető eCall fedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejleszt az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft., amihez 678,85 millió forint uniós támogatást nyert a GINOP-ból.
Hallgat a kormány arról, támogatja-e azt a javaslatot, hogy a vasárnapi legyen az utolsó óraátállítás, és Magyarország végleg maradjon a nyári időszámításban. Számos szervezet foglalt korábban úgy állást, hogy energiamegtakarítási szempontból nem éri meg az óraátállítás - írja a Magyar...
Dihidrogén-monoxid, vagyis Víz. Éltető elem - életünkhöz nélkülözhetetlen, minden élőlénynek szüksége van rá! Napjainkban már természetes, hogy mindig rendelkezésünkre áll otthonainkban, munkahelyünkön, szabadidőnkben. Azonban vannak olyan földrészek, országok, ahol csak nehéz munka árán tudnak az ott lakók vízhez jutni. Vigyázzunk...
Égi kísérünk rozsdás, vörös homályba borul, csak "alul" egy vékony sáv ragyog és világít a megszokott módon. És láthatunk egy változócsillagot is, egy igazi szuperóriást.
Február másodika jeles napnak számít a népi időjóslásban. A régiek megfigyelése szerint ugyanis e nap időjárásából következtetni lehet a tél hosszára. Ráadásul a hagyomány ezt a medvék előbújásával is összekapcsolja, így elvileg azt kell figyelni, hogy van-e árnyéka a medvének...
A budapesti Aria Hotel kapta a Világ legjobb szállodája díjat a New Yorkban megrendezett Tripadvisor Travelers' Choice Awards versenyen. A Budapest belvárosában, a Szent István-bazilika szomszédságában lévő szállodát másfél évvel ezelőtt nyitották meg. A hotel a Library Hotel Collection csoport...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye felidézi, hogy az Európai Bizottság egységes európai vasúti térség albizottsága 2016. december 15-i ülésén fogadta el a négy tagállam - Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia - kezdeményezését.
A tudósok figyelmeztetnek: 120 ezer éve volt már példa ilyesmire. Akkor egész sziklaszirteket mozdítottak el a tomboló szelek. A közeljövőben akár repülőgépeket is szanaszét dobálhatnak.
Átadták az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felújított időjárási radarát a szabolcsi Napkoron. A 152 millió forint értékű fejlesztést a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 85,5 millió forinttal támogatta.
Újabb fejezetéhez érkezett a verespataki aranybánya története: a most leköszönt román kormány a legutolsó munkanapján mégis a világörökség részének javasolta az UNESCO-nál Verespatakot, amely így megmenekül, mert átminősítése után a jövőben soha nem működtethető az aranybánya. A befektetést tulajdonló Gabriel...
Kínai és német régészek szerint arab telivéreket ábrázolnak azok a kétezer éves sziklarajzok, amelyeket az észak-kínai belső-mongóliai autonóm régió Jinsan-hegységében fedeztek fel.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom