Augusztustól az OMV Hungária töltőállomásainak már mintegy 50 százalékában napelemek termelnek áramot. A beruházás eredményeként a kutak 1800 magyar háztartás éves átlagos energiafogyasztásának megfelelő energiát állítanak majd elő, ami hozzávetőlegesen 273 magyarországi lakos éves átlagos karbonlábnyomának felel meg. A projekt...
Az 1901-től elemzett júliusok sorában első helyre került 2024 júliusa. A mérési sor a HungaroMet Zrt. éghajlati adatbázisán alapuló, homogenizált (MASH) és interpolált (MISH) júliusi országos átlagokból áll. Az idei, rekordmeleg július (24,5°C) segítségével szemléletessé teszik, hogy mi vár ránk...
Több mint negyven település búzájának felhasználásával sül ki idén Bács-Kiskun kenyere. A vármegye összetartozását szimbolizáló tradicionális kenyérszentelésre pedig ezúttal Baján, a Halászati Mini Skanzenben kerül sor, augusztus 16-án pénteken – gazdag programkínálat keretében.
A tartós meleg és a szárazság természetesen a Duna-Tisza közi természeti területekre is hatással van, valamint az élővilágot is megviseli. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága a vármegyei hírportált tájékoztatva ismertette a jelenlegi környezeti helyzetet, legfontosabb nyári feladatokat, kihívásokat.
Kiemelkedő sikerrel zárult a Betadine® oldat és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közös kampánya, amely a gyermekek online biztonságára, a digitális térben rejlő láthatatlan veszélyekre, illetve az ezzel kapcsolatos szülői tudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet. A májusi együttműködés eredményeként a...
Alapvetően minden tervező keresi a változatosságot, az egyediséget, és vágyik a versenyelőny megszerzésére, miközben jellemzően funkcionális problémákat kell megoldania. Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy az üveg valamilyen formája segít a tervezőnek abban, hogy ezeket a céljait elérje.
2024 júniusa a 12. olyan egymást követő hónap volt, amikor a globális átlaghőmérséklet legalább 1,5 Celsius fokkal meghaladta az iparosodás előtti értéket. 16,66 Celsius fokos globális átlaghőmérséklettel a legmelegebb júniust hagytuk magunk mögött. 0,67 Celsius fokkal haladta meg az 1991–2020-as...
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távú legyen. Ez a szempont leginkább a fiatalabbak számára elvárás, míg az idősebb generációknál a jó munkahelyi kapcsolatok kerültek előtérbe – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a Stepstone Group,...
Ugrándozó mókusok vidám játékát figyelhetik meg a gyermekek az Újpesten létrehozott mókusjátszótéren, amely a K&H állatbarát ligetek program részeként valósult meg. A fenntarthatóságot évek óta fókuszba helyező pénzintézet a zöld felületek növelésén és a biodiverzitás támogatásán túl most egy olyan...
Testközelből csodálhatunk vadon élő madarakat és más állatokat Magyarország egyik legszebb természeti környezetében, amint megépül a nemzetközi szinten is különlegesnek ígérkező Hortobágyi Madárszínház. A fejlesztés Máté Bence világhírű természetfotós elképzelései alapján Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ,...
Az Online Számla rendszer, az online pénztárgépek adatai, a webáruházi rendelések, az éttermi szoftver információi és a bankkártyaadatok elemzése alapján több mint 11 millió forint áfakülönbözetet tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy étteremnél.
A nyári szezonban sokan házi kedvencükkel együtt indulnak vakációzni. A közös autós nyaralás gondolata vonzó lehet, de nem árt tisztában lenni az állatok biztonságos szállításának alapszabályaival. Magyarország vezető flottakezelője, az ALD Automotive | LeasePlan szakértői most bemutatnak néhány tippet, mire...
20 országból érkeztek küldöttek az MVM Dome-ban és a Groupama Arénában párhuzamosan megrendezett nemzetközi kongresszusra. Jehova Tanúi július 5–7. között megtartott bibliai oktatási programján 24 793-an vettek részt, köztük 3 ezer külföldi vendég, akik például Finnországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkeztek.
Nagyszabású karitatív akciót indít a Johannita Rend Magyar Tagozata, amely megalapításának 100. évfordulóján 100 kárpátaljai templom támogatásához keres támogatókat. Az elhúzódó orosz-ukrán háború miatt a kárpátaljai gyülekezetek ugyanis egyre nehezebben tudják biztosítani a templomok áramellátását és fűtését – ha nem...
Főként az internetes csalások számának emelkedésének tudható be, hogy 2023-ban csaknem 7 százalékkal több bűncselekmény miatt indult nyomozás Bács-Kiskunban, mint 2022-ben – hangzott el a vármegyei közgyűlés hétvégi, Csólyospáloson tartott ülésén, ahol átadták a Bács-Kiskun bora verseny díjait is.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom