Vármegyeszerte példa lehet az a közösségi gazdaságépítő modell, amelyre az úgynevezett fi200 klubok épülnek. A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által elindított kezdeményezés egyre nagyobb érdeklődésre tart számot.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, akit annyira zavart a háza előtt hangosan telefonozó sértett, hogy először csúzlival lövöldözte, majd egy konyhakéssel mellkason szúrta.
A hétfői vihar miatt kora estig 2200 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a legtöbb káreset Bács-Kiskun, Békés Csongrád-Csanád, Hajdú Bihar, Pest és Veszprém vármegyében, valamint Budapesten történt - közölte Mukics Dániel, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az MTI-vel.
Összesen több mint 2,6 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztés kezdődhet el Bács-Kiskun vármegyében a TOP Plusz program keretében, miután aláírták négy jelentős aktív turizmust érintő projekt támogatási szerződéseit. A beruházások célja, hogy a térség vízi- és kerékpáros turizmusát erősítve új...
A gyerekek nyáron sokat vannak otthon, és akár fejtörést is okozhat a szülőknek, hogy mivel kössék le őket. Ilyenkor szokott kapóra jönni – ha családi házban élnek – a kert, ám ott van egy játszóeszköz, ami olyan veszélyeket rejt magában,...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködésében Kecskeméti Városmenedzsment Akadémia néven egyedülálló, ingyenes karrierprogram indul.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1710-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Top gyorshajtóinknak 140 ezer forintot kell fizetnie: ketten a 90 km/h-s...
Idén is rengeteg színes programmal várja a látogatókat Kiskőrös a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztiválra. Ha egy igazán élményekkel teli hétvégét keresel, ami a család minden tagjának megfelelő programot kínál, akkor ne habozz! Vár Kiskőrös május 16-17-18-án!
Az izsáki művelődési házban tartott országjárás fórumot a Fidesz-KDNP május 7-én, szerdán este, amelynek vendége volt V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára. A fórumon az Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozásával kapcsolatos kockázatokat elemezték, majd az államtitkár előadásának...
Május 7-én, szerdán délután ünnepélyes keretek között adták át Jakabszálláson az újonnan elkészült mélyfúrású ivóvízkutat, amely a település víziközmű szolgáltatásának biztonságát szolgálja. A rendezvényen részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium...
2020 őszén Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére Bács-Kiskun vármegye 4. választókerületének településvezetői összehangolt turizmusfejlesztési terveket dolgoztak ki a Duna–Tisza köze térségére. A koncepció célja, hogy a turizmus erősítésével is hozzájáruljon a térségi életszínvonal növeléséhez. A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit...
Egy ittas román sofőr okozott balesetet az M5-ös autópályán, Lajosmizsénél: átszakította a vadhálót is, miután nekiütközött a szalagkorlátnak. A rendőrség eljárást indított ellene.
Május 1-től lehet voksolni a „K&H mozdulj! az év tesitanára” szavazáson, első körben a megyék kedvenceire. A jelöltek közül megyénként három kategóriában maximum 5-5 fő került föl a szavazólistákra. Kiskunfélegyháza vonatkozásában Téglás Dávidra, a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola...
Több mint két évszázada foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel Császártöltésen. Népszerű a bormustra a településen, a legutóbbi versenyre 82 minta érkezett a nevezőktől. Úgy tűnik, hogy a szőlészek és a borászaik bizakodva néznek a jövőbe. Ez volt a véleménye Lakner László...
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben az illegális idősotthont üzemeltető vádlottak kórházi szociális munkás, ügyvéd és egy igazságügyi szakértő közreműködésével testi és mentális állapotuknál fogva gondozásra szoruló, idős emberek...
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 2025. március 18-án összügyészi értekezlet keretében értékelte a vármegye ügyészi szerveinek elmúlt évi munkáját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Ibolya Tibor büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes.
Közösségerősítő projektek, turisztikai beruházások, iskolafejlesztés – 31 pályázat nyert összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást a TOP Plusz programból Bács-Kiskunban. A támogatói szerződések ünnepélyes aláírására szerdán délelőtt került sor a kecskeméti Megyeházán.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség megállapodást kötött a közbiztonság, bűnmegelőzés és ifjúságvédelem további erősítése érdekében. Ennek részeként megalapították az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” díjat.