A héten negyedik alkalommal rendezik meg a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegyében a Bázis Ifjúsági Tábor. A program először 2019-ben az Ifjúsági Vezetőképző első évfolyamának szervezésében indult el. Az évek során a szervezői csapat új tagokkal bővült, de a lelkesedés töretlen.
Súlyosan veszélyezteti az aszály a vadállatokat is. Mivel a természetes itatóhelyek kiszáradtak nem tudnak hol vízhez jutni. A vadak most csak emberi segítséggel élhetik túl a szárazságot. Ezt felismerve a petőfiszállási önkormányzat és a helyi vadásztársaság közösen kezdte el itatni...
Több száz motoros vett részt július 9-én, szombaton, a tizenötödik Keresztény Motoros Zarándoklaton, Petőfiszállás-Pálosszentkúton. A résztvevők azért gyűltek össze az Alföld egyik legszebb Mária-kegyhelyén, hogy Szűzanya oltalmát kérjék motoros életükre.
A Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia pünkösdi búcsújára várják a híveket, a zarándokokat, az érdeklődőket. A pünkösdvasárnapi szentmisét P. Puskás Antal OSPPE, tartományfőnök vezetésével láthatták a hívek, majd ünnepi köszöntők és nagy körmenet következett. Június 6-án, pünkösdhétfőn is...
2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium a településfásítási programot az országfásítási program részeként, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásait. A kormányzat célja ugyanis az, hogy 2030-ra 24-ről 27 százalékra...
Szentmise keretében megáldották a felújított pálosszentkúti templomot március 19-én, szombaton. Az eseményen megjelent és ünnepi köszöntőt mondott Soltész Miklós, a miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szász János polgármester. Az ünneplőket Puskás Antal...
Február 24-én tartotta közös képviselő-testületi ülését Petőfiszállás, Pálmonostora, Gátér Önkormányzata, amelynek helyszíne a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal díszterme volt. A testületi ülésen a települések polgármesterei, alpolgármesterei, jegyzői és képviselői voltak jelen. A napirendi pontok közül a 2022-es évi költségvetés elfogadásának...
Csaknem 2 hektáron alakított ki részben közművesített telkeket a múlt évben Petőfiszállás önkormányzata a településen, amelyeket értékesítettek is. A további igényekre reagálva további, mintegy másfél hektár terület rendezését kezdték meg telek kialakítás céljából. Így szeretnék támogatni az örvendetes jelenséget, amelynek...
Teljes szélességében új burkolattal látja el az 5-ös főúttól a falu központjáig tartó mintegy 3 km hosszúságú utat a sikeres Magyar Falu programnak köszönhetően a Magyar Közút.
Az új év sok feladatot tartogat a petőfiszállási főzőkonyha számára, ugyanis az előzetes tervek szerint várhatóan több rendezvényt szerveznek a településen, mint tavaly. Jelenleg naponta több mint 500 adag meleg ételt szállítanak ki, emellett 55 óvodásnak, 102 diáknak és 85 szociális...
Petőfiszállás /Ferencszállás/ legrégibb történetéről meglehetősen keveset tudunk, de a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum több bronzkori edényt és szerszámot gyűjtött erről a területről. Az ásatások során több vaskori leletet is találtak, illetve fény derült arra is, hogy a szarmata területek határán itt...
1940-ben kerültek Petőfiszállás mellé, Szentkútra a pálosok. Akkor tíz év adatott itt nekik a lelki munkára, mielőtt a kommunista diktatúra miatt elhurcolták a szerzeteseket. A pálosszentkúti kolostorban a rendszerváltást követően indult újra az élet.
Augusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Petőfiszállás is méltóképpen ünnepelte augusztus 20-át a Petőfi Emlékparkban.
Petőfiszállás önkormányzata minden évben termel zöldséget az önkormányzati konyha és szociálisan rászoruló lakosok részére. Ebben az évben nagyjából 1 hektáron gazdálkodott Fődi József és Bense Zsolt, akiknek segítségükre voltak a közfoglalkoztatottak, és így burgonyát, főzőtököt, sárgadinnyét és kanadai, sütnivaló tököt...
Régi egyházi népénekek és népzene csendült fel Pálosszentkúton, a kegyhelyen, július 24-én. Vas László, Ónodi András Máté, a Borsa Együttes, Nemcsics Kinga, Gál János, a szentkúti szkóla és a Ritka Zenekar előadását hallhatták az érdeklődők a koncerten. Medgyesy Norbert, a...
– A pálosok életerejének titka a hit valóságteremtő erejében gyökerezik – mondta a pálosszentkúti felújított kolostorépület és kegyhely, a kibővített zarándokház, a petőfiszállási felújított kápolna és a megépült ásványvíz-palackozó üzem átadásán a Magyar Országgyűlés elnöke Petőfiszállás-Pálosszentkúton szombaton.
Pünkösdi búcsúra várta a háromnapos ünnepen az atyákat, a híveket és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia. A húsvéti időszak zárásaként, az azt követő 50. napon az isteni Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösd alkalomból mintegy ezer látogató...
A hagyományos pünkösdi búcsú várja a közelről és távolról érkezőket május 22-e és 24-e között Petőfiszállás-Pálosszentkúton. Az eseményre szeretettel hívják és várják a híveket, az atyákat és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia szervezésében. A járványügyi...
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom