Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap, Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Ebből az alkalomból tartottak ünnepi megemlékezést és szentmisét Petőfiszálláson is.
Hagyományőrzők ezrei ünnepeltek együtt a hétvégén a bugaci pusztában megrendezett Magyar Törzsi Gyűlésen. A 19. alkalommal megrendezett Kurultaj látogatói valóságos időutazás részesei lehettek, három napra ugyanis bepillantást nyertek honfoglaló őseink életmódjába és ízelítőt kaptak a hun-türk tudatú népek kultúrájából.
Különös hír érkezett Varga Péter természetvédelmi őrhöz augusztus első napján Bugacon: gulyások jelezték, hogy a bugaci Nagypuszta egyik gémeskútjában egy ragadozómadarat találtak. A helyszínre sietve kiderült, hogy egy egerészölyv került bajba, de a madár szerencsére nem a vízben volt, hanem...
Tiszaalpár külterületén, a lakott területtől 1,5 km-re az út mellett helyi lakosok apró, még pelyhes ragadozómadár-fiókát találtak az elmúlt napokban. Mivel szemmel láthatóan egyedül volt és a közelében dolmányos varjak is tartózkodtak, magukhoz vették, és eljuttatták Popper Zsolt halőrhöz, aki...
Több fejlesztés is megvalósul a közeljövőben Bugacon. Erről az interneten elérhető Polgármesteri Hírlevél XXX. évfolyamának 5. számában olvashatunk Szabó László polgármester tájékoztatása alapján.
Izgalmas foglalkozások, látványos kísérletek és jókedv jellemezte az első alkalommal megtartott Kis Tudós Tábort a Kunszállási Mosolyvár Óvoda és Bölcsődében.
Gyermeknapra várta a családokat a Gátéri Liget Óvoda szülői közössége június 22-én, szombaton, a falu sportpályáján és a mellette lévő telephelyen. A hőség ellenére is nagy érdeklődés mellett zajló eseményen többféle program közül választhattak a kicsik és nagyobbak.
A Magyar Turán Szövetség augusztus 9. és 11. között ismét megrendezi a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Kurultajt a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon.
Varázslatos mesevilágba csöppenhet az, aki ellátogat Petőfiszállásra a képzőművészeti galériává alakított egykori tanyasi iskolába. Laczó Ágnes és Kovács Imre, művészházaspár ajtaja minden érdeklődő előtt nyitva áll.
Önállóvá válásának 100. évfordulóját ünnepelte Gátér község május 31-én és június 1-jén. A kétnapos programban eredményhirdetések, kiállításmegnyitók, ünnepi szentmise, központi ünnepség és szórakoztató programok is helyet kaptak.
Gátér Község Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklődőt, községük önállóvá válásának 100. évfordulóján szervezett ünnepségre, május 31-én és június 1-jén. Az ünnepségsorozat pénteken veszi kezdetét kiállításmegnyitókkal, eredményhirdetéssel és este a zsombói amatőr színjátszók előadásával.
A hungarikumnak számító magyar tanya különös szerepet tölt be Bács-Kiskun vármegye életében; a XVII. századtól meghatározó része hazánk társadalmi- gazdasági berendezkedésének.
A Gátéri Liget Óvoda 9 évnyi zöld óvodai tevékenysége elismeréseként április 16-án átvehette az Örökös Zöld Óvoda címet. Az ünnepélyes címátadón dr. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy a Zöld Óvoda program olyan...
Nyár elején nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt Bugacon az a fogadó- és bemutató épület, amelyik egyfajta kiindulópontként szolgál a Kiskunsági Nemzeti Park buckavilágát és a térség értékeit felfedezni vágyók számára.
A napokban nyitotta meg kapuit Bugacon az Aranymonostor Látogatóközpont, ahol a település határában mintegy 15 éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és az ott talált páratlan leleteket a legmodernebb technológiák segítségével mutatják be. A létesítmény vezetésére Kárpáti Ritát kérte...
A magyarok által teremtett kultúra példamutató a világ számára – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a bugaci Aranymonostor Látogatóközpont átadásán.