Izgalmas programokkal várta a jakabszállási I. Böllérfesztivál október utolsó hétvégéjén a községi Parkerdőbe kilátogató vendégeket, akik a megrendezett disznótor mellett egyéb malacságokkal is találkoztak. Civil kezdeményezésre, a helyi önkormányzat támogatásával indult útjára a rendezvény, mely a szervezők – Konfár János,...
Lezsák Sándor országgyűlési képviselő adta át az első vészhívót csütörtökön Petőfiszálláson annak az idős asszonynak, akinek segítségével leleplezték a faluban hét éve történt gyilkosság tettesét.
Október 12-én Bugacon tartották a 4. számú választókerület polgármestereinek 71. értekezletét. Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezte, hogy negyedévente, mindig más-más településen találkoznak a településvezetők. Ezeken az alkalmakon beszélik meg közösen az éppen aktuális kérdéseket.
Mihály-napi sokadalom és vásári forgatag várta a pálmonostori művelődési házba érkező vendégeket október 8-án, akik a kiskunfélegyházi járáshoz tartozó települések értékeivel is megismerkedhettek az értéktári bizottságok első alkalommal megrendezett találkozóján.
Lezsák Sándor, Bács-Kiskun megye 4. számú választókerület országgyűlési képviselője tart fogadóórát október 12-én, csütörtökön 16 és 17 óra között Gátéron, a Faluházban. A fogadóórán érkezési sorrendben, négyszemközt lesz lehetőség beszélni a képviselővel. \n
Változatos műsorokkal, vidám beszélgetésre, nótázásra, várták az időseket Jakabszálláson október 6-án a község művelődési házába. Az idősek napi ünnepség befejezéseként az akasztói Vízkereszt citerazenekar lépett fel, akik egy élő kívánságműsorban azt játszották, amit a nézők akartak.
Ifj. Juhász László ismét tovább öregbítette Bugac hírnevét. A harmincegy éves hajtó a Bugaci Ménes színeiben nyerte meg a fogatvágta döntőjét a 10. Nemzeti Vágtán.
Jakabszállás a Budapest-Kecskemét-Szeged tengely mellett elhelyezkedő, jó közlekedési adottságokkal rendelkező település, amely egyéb tulajdonságainak köszönhetően is kiválóan alkalmas mindazoknak, akik a vidéki életet kedvelik, mind pedig azoknak, akik munka után csendes pihenést nyújtó otthonra vágynak. Infrastruktúrája és szolgáltatásai lehetővé teszik...
A magyar lángosrajongók szavazatai alapján 2017-ben a Lángos Büfé Tiszakécske végzett a Lángos Voks verseny első helyén, így ebben az évben övék lett a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2017” cím, illetve az 500 liter napraforgó-étolaj nyeremény.
Egy éve kezdett nagy munkába a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Nagy-tónál, Tiszaalpáron. A kivitelező hamarosan befejezi a munkát és átadja azt az ott élő madarak százainak. Az élőhely-fejlesztés eredményeként nagy területű, nyílt vízfelszín és egy kéthektáros költősziget várja majd...
Gyöngyösi Sándor fülöpjakabi biogomba termesztő is jelen van a ma megnyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár kiállítói sorában. Az Európában egyedülálló biogomba-termesztő a G pavilon Biosziget standján mutatja be termékeit, köztük szárított gombákat, gombaporokat, kávé és tea készítményeket,...
Augusztustól új plébánosa van Pálmonostorának és Gátérnak. Szécsényi Attila atya első, önálló szolgálati helyén rá jellemző fiatalos lendülettel kezdett tervei megvalósításába.
Családi egészségnapot rendeznek Kunszálláson szeptember 16-án, szombaton 10 és 16 óra között a Petőfi Rendezvény- és Faluház Integrált Közösségi Szolgáltató Térben. Az esemény fővédnöke Kovács Imre, a település polgármestere és dr. Czabán Edit önkormányzati képviselő. A belépés díjtalan.
Gyovai Andrásnak a lakhelye a munkahelye is egyben. Mintha a sajátja lenne, úgy viseli gondját a falunak. Gondoskodását és a közösségi életben vállalt aktív és önzetlen munkáját a közelmúltban Magyar Bronz Érdemkereszttel ismerték el. A rangos állami kitüntetést Kontrát Károly...
A településen bő másfél évtizede indították útjára az egyik legfontosabb közösségi rendezvényt, a húsfőző és tésztafesztivált. A kezdetekben a helyiek mutathatták meg gasztronómiai tudásukat, mára viszont határokon átívelő rendezvénnyé vált a hagyományos ősz eleji program. Idén szeptember 2-án, szombaton tartják...
A hagyományokhoz híven, Gátéron a Szent Anna templomban kenyérszenteléssel kezdődött, az augusztus 20-ai ünnepség, majd a Faluházban folytatódott a Szent István-napi megemlékezéssel. Ezen az ünnepen fejezte ki az önkormányzat köszönetét és elismerését azoknak a gátéri lakosoknak, akik társadalmi munkájukkal az...
Szent Istvánra és az államalapításra emlékeztek a jakabszállásiak augusztus 20-án, a Jézus Szíve Katolikus Templomban megtartott ünnepi szentmisén, és az azt kísérő programokon.
Falfestménnyel gazdagodott a nyári szünetben, augusztus 17-én a Pálmonostori Gárdonyi Géza Általános Iskola a Mosolyfestők Alapítvány pályázatának jóvoltából. Az alapítvány tagjai önkéntes munkájukkal barátságosabb környezetet varázsoltak az intézmény belső falára. Az előkészített falra az alapítvány terve és alapanyagainak felhasználásával készült...