A kunszállási autópálya-lehajtó még a belgák Európa-térképén is ott van, valójában mégse létezik. A helyiek 1991-ben bevállalták a településhez közeli nyomvonalat, azóta hiába várták, amit cserébe ígértek nekik. Megnéztük, milyen lobbi és milyen szemléletű településvezetés vezet el egy kulcsfontosságú közlekedési...
– Néhány nap, és mindnyájunk szobájában ott fog állni a feldíszített karácsonyfa. Ez a szép fa, mint szimbólum a legnagyobb ajándékra, Jézus Krisztusra mutat, akinek eljövetelével valóság lett az, amiről az ének is szól: “az ég a földre száll”. Fontosak...
Már zajlanak az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig 70 hektáron, csaknem 350 ezer darab, őshonos fajokból álló facsemetét ültet a Tisza-völgyében és a Homokhátságon a nemzetipark-igazgatóság.
A pálmonostori Gárdonyi Géza Általános Iskolában harmadik alkalommal rendezték meg hat csapat részvételével a „Mi Gárdonyink” vetélkedőt. A versenyre az író életrajzából, meséiből és az Egri csillagok című regényből készültek a diákok. A feladatok változatosak, érdekesek voltak, a csapatok megmutathatták...
Örömhírről számolt be Kovács Imre, Kunszállás polgármestere közösségi oldalán, amely szerint 12 évnyi munka eredménye érett be, amikor november 8-án megjelent a Magyar Közlönyben, hogy az állam 525 millió forinttal támogatja az M5 autópálya kunszállási fel- és lehajtójának megépítését.
Testi sértés miatt vádat emeltek egy tiszaalpári férfi ellen, aki márciusban egy veszekedés után súlyosan bántalmazta beteg és mozgáskorlátozott feleségét, és az asszony fiát is megverte.
Izgalmas programokkal várta a jakabszállási I. Böllérfesztivál október utolsó hétvégéjén a községi Parkerdőbe kilátogató vendégeket, akik a megrendezett disznótor mellett egyéb malacságokkal is találkoztak. Civil kezdeményezésre, a helyi önkormányzat támogatásával indult útjára a rendezvény, mely a szervezők – Konfár János,...
Lezsák Sándor országgyűlési képviselő adta át az első vészhívót csütörtökön Petőfiszálláson annak az idős asszonynak, akinek segítségével leleplezték a faluban hét éve történt gyilkosság tettesét.
Október 12-én Bugacon tartották a 4. számú választókerület polgármestereinek 71. értekezletét. Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezte, hogy negyedévente, mindig más-más településen találkoznak a településvezetők. Ezeken az alkalmakon beszélik meg közösen az éppen aktuális kérdéseket.
Mihály-napi sokadalom és vásári forgatag várta a pálmonostori művelődési házba érkező vendégeket október 8-án, akik a kiskunfélegyházi járáshoz tartozó települések értékeivel is megismerkedhettek az értéktári bizottságok első alkalommal megrendezett találkozóján.
Lezsák Sándor, Bács-Kiskun megye 4. számú választókerület országgyűlési képviselője tart fogadóórát október 12-én, csütörtökön 16 és 17 óra között Gátéron, a Faluházban. A fogadóórán érkezési sorrendben, négyszemközt lesz lehetőség beszélni a képviselővel. \n
Változatos műsorokkal, vidám beszélgetésre, nótázásra, várták az időseket Jakabszálláson október 6-án a község művelődési házába. Az idősek napi ünnepség befejezéseként az akasztói Vízkereszt citerazenekar lépett fel, akik egy élő kívánságműsorban azt játszották, amit a nézők akartak.
Ifj. Juhász László ismét tovább öregbítette Bugac hírnevét. A harmincegy éves hajtó a Bugaci Ménes színeiben nyerte meg a fogatvágta döntőjét a 10. Nemzeti Vágtán.
Jakabszállás a Budapest-Kecskemét-Szeged tengely mellett elhelyezkedő, jó közlekedési adottságokkal rendelkező település, amely egyéb tulajdonságainak köszönhetően is kiválóan alkalmas mindazoknak, akik a vidéki életet kedvelik, mind pedig azoknak, akik munka után csendes pihenést nyújtó otthonra vágynak. Infrastruktúrája és szolgáltatásai lehetővé teszik...
A magyar lángosrajongók szavazatai alapján 2017-ben a Lángos Büfé Tiszakécske végzett a Lángos Voks verseny első helyén, így ebben az évben övék lett a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2017” cím, illetve az 500 liter napraforgó-étolaj nyeremény.
Egy éve kezdett nagy munkába a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Nagy-tónál, Tiszaalpáron. A kivitelező hamarosan befejezi a munkát és átadja azt az ott élő madarak százainak. Az élőhely-fejlesztés eredményeként nagy területű, nyílt vízfelszín és egy kéthektáros költősziget várja majd...
Gyöngyösi Sándor fülöpjakabi biogomba termesztő is jelen van a ma megnyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár kiállítói sorában. Az Európában egyedülálló biogomba-termesztő a G pavilon Biosziget standján mutatja be termékeit, köztük szárított gombákat, gombaporokat, kávé és tea készítményeket,...
Augusztustól új plébánosa van Pálmonostorának és Gátérnak. Szécsényi Attila atya első, önálló szolgálati helyén rá jellemző fiatalos lendülettel kezdett tervei megvalósításába.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom