Június 30-án, szombaton ismét megrendezik Bugacon a Futó-homok félmaraton futóversenyt. A szervező Iustitia Sport és Kulturális Egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság várja a kihívást szerető futókat a bugaci pusztába. A különleges természeti adottságok, a várható meleg és a...
Idén már negyedik alkalommal rendezték meg a Falvak Éjszakája-Fesztivált három szomszédos község összefogásában a települések összetartozásának megerősítéseként. Jakabszálláson az idei rendezvény témája a 90 éves kecskeméti kisvasút és a település által elnyert Magyarországi Falumegújítási Díj köré rendeződött, méltán érdemelve ki...
Április 21-én megkezdődött a kétnapos Adrenalin Kupa Bugacon, amely a Nyílt Terep-rallye Országos Bajnokság I. futama, valamint a CEZ bajnokság III. futama. Az első versenynapon két 102 kilométeres távot tettek meg a versenyzők, s a mezőnyben a Dakart megjárt pilóták...
A Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola 2017 őszén kapta meg a „Madárbarát” címet. Az iskola udvarán számos madáretető van elhelyezve, amelyet a téli madáretetési szezonban a diákok töltenek fel eleséggel, biztosítva a madaraknak az élelmet.
Az egységek huszonnégy vízsugárral dolgoztak a helyszínen. Mintegy nyolchektárnyi területen égett a fenyves csütörtök késő délután a Bács-Kiskun megyei Bugac külterületén. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a kiskunfélegyházi, a kecskeméti, a kiskunhalasi, a csongrádi, a szentesi, a fővárosi, a...
Mintegy négyhektárnyi területen lángol a fenyves csütörtök délután a Bács-Kiskun megyei Bugac külterületén. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a kiskunfélegyházi, a kecskeméti és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, közös erővel, több oldalról támadva,...
A bugaci Rigó József Általános Iskola várja az április 12-13-ai beiratkozáskor a leendő kis elsősöket, akik családias, gyermekközpontú iskolában szeretnék megkezdeni diákéveiket.
Különleges időutazás részesei lehetnek azok, aki ellátogatnak a kunszállási Órák Házába. Hatvani Béla magángyűjteményében több mint hétszáz órát és egyéb régiséget csodálhatnak meg az érdeklődők. És ha elég időt szánnak a múzeumlátogatásra, akkor érdekes történeteket is hallhatnak a házigazdától, aki...
Nyílt órára és iskolanyitogató foglalkozásra várják a nagycsoportos gyermekeket és az érdeklődő szülőket március 26-án, hétfőn 15 órától a bugaci Rigó József Általános Iskola tanítói.
Nemzeti jelképünkre, az 1848-as magyar forradalomra emlékezve tartottak ünnepi műsort március 15-én, Jakabszálláson. E szabadságot szimbolizáló dicső tavaszi ünnepen Petőfi Sándornak, a szabadságharc költőjének emléket állítva a megemlékezés részeként egy bronz mellszobrot is felavattak.
Petőfiszállás és az ott lakók életében is nagy nap volt március 1-je, hiszen egy rég vágyott, közös álom beteljesülése indult útjára: hamarosan vadonatúj óvoda fog épülni a településen, amelynek alapkövét rakták le ünnepélyes keretek között. A fejlesztés a Terület- és...
Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg, amikor egy kamion pótkocsija nekiütközött egy menetrend szerinti autóbusznak Kunszállás közelében, a vasúti átjárónál.
Hosszú betegség után, január 20-án reggel, 74 éves korában elhunyt Makány Ferenc László, az egykori Alkotmány Tsz. agronómusa, 1985-től Kunszállás tanácselnöke. A rendszerváltás után három cikluson át volt a település polgármestere.
Az országban elsőként, kísérleti jelleggel indul drónos megfigyelés Kunszálláson, a helyi Polgárőrség alkalmazásában. A drón előre beprogramozott útvonalon rendszeresen „járőrözik” a jövőben a község kül- és belterületén egyaránt.
A kiskunfélegyházi nyomozók a napokban zárták le azt az ügyet, amely szerint egy bugacpusztaházi férfi 20 éven át hamis jogosítvánnyal motorozott. Közokirat hamisítás miatt vádemelést javasolnak a férfival szemben.
Igazi karácsonyi hangulat költözött be a jakabszállási katolikus templomba december 26-án. Az ünnepi misét követően a Kecskeméti Fesztivál Kórus adott koncertet, betöltve a termet és az emberek szívét is melegséggel.
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk.
A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom