Újrarendezte és felújította a Pásztormúzeum kiállítási anyagát, a bugaci puszta egyik leglátogatottabb emlékhelyét a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság – mondta el a megyei hírportálnak a nemzeti park sajtóreferense.
Az aszály miatt már most érezhetőek a klímaváltozás jelei a Homokhátságon. Ez a terület el fog sivatagosodni és nem lesz itt semmilyen élet, ha sürgősen nem cselekszünk – hangsúlyozzák azok a jászszentlászlói, móricgáti és szanki gazdák, akik a víz visszatartásával...
Négy általános iskola részvételével rendezték meg az iskolák közötti sakkverseny sorozatot. Az összesített végeredmény kihirdetésére május 19-én, Fülöpjakabon került sor a Falvak Éjszakája program keretében, A díjátadáskor nagy érdeklődés mellett 31 táblás szimultánt adott Mihók Olivér nemzetközi sakk nagymester. A...
Harmadik helyezéssel tért haza a Nagykátán megrendezett nemzetközi rönkhúzó versenyről Baranyi Anikó, a Pálmonostori Lovas Egyesület vezetője. Anikó nem először állt helyt a férfias versenyben, ahol zömében fakitermeléssel foglalkozó lovasok mérik össze tudásukat.
A falugondnokságot működtető Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések polgármesterei, falu- és tanyagondnokai, jegyzői, illetve intézményvezetői találkoztak a petőfiszállási kegyhelyen, Pálosszentkúton. A közösségépítő eseményen számos hasznos információval gazdagodtak a résztvevők.
Hiába fellebbezett enyhítésért, másodfokon is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték V. Zénót, aki 2010-ben brutális kegyetlenséggel megölt egy idős nőt Petőfiszálláson, de csak 2017-ben bukott le, amikor kirabolta volt tanítónőjét. A Szegedi Ítélőtábla szerint olyan brutális és kitartó módon bántalmazta áldozatait,...
„Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi”). Ezzel az Arthur Schopenhauer-től kölcsönzött mottóval rendezte meg negyedik alkalommal az egészséges életmóddal, az egészségtudatosságra neveléssel kapcsolatos programját a Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola. Színes programok várták az iskola tanulóit,...
Április 6-án, ünnepélyes keretek között nyitotta meg felújított Coop üzletét Petőfiszálláson az Integrál Zrt. A megújult kereskedés nagyobb eladótérrel, kibővült választékkal és új külsővel várja a vásárlókat. A nemzeti színű szalag átvágása után a község lakói örömmel vették birtokba a...
Pálmonostora legidősebb lakóját, Nagyistók Mihálynét köszöntötték kedden százéves születésnapján. A jeles évfordulón Cseszkó László polgármester és Mihályi Zsolt falugondnok kereste fel Erzsike nénit otthonában, aki szép kora ellenére még ma is egyedül él.
Petőfiszállás Önkormányzatának képviselő-testülete sok szeretettel hív minden érdeklődőt a február 2-án, szombaton 7 órakor kezdődő VI. Hagyományőrző Falusi Disznóvágásra.
Komoly fejlesztések indulnak idén Kunszálláson. A saját erőből és uniós forrásból megvalósuló beruházásokról Kovács Imre, a település polgármestere számolt be.
Falukarácsonyi ünnepséget tartottak Bugacon, december 20-án. Az iskolai téli szünet nyitásának szerepét is méltán betöltő műsor lehetőséget adott arra, hogy a karácsony előtti készülődés sebes áradatában egy kicsit megállítva az időt egymásra és a közelgő ünnepre fókuszáljunk.
Adománygyűjtést hirdetett Petőfiszállás önkormányzata idén decemberben a Karitász helyi szervezetének kezdeményezésére azzal a céllal, hogy egy határon túli magyar település rászoruló gyermekeihez juttasson ajándékokat karácsonyra. Ennek része volt az az összefogásból megvalósuló Adventi Jótékonysági Vásár, aminek során a helyi intézmények...
Összejövetelt szervezett a Faluházban az Idősek Napja alkalmából a Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ. A rendezvényt Kiss Katalin intézményvezető és Szász János nyitotta meg köszöntőjével. Ezt követően egy kis műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Dalokat és verseket adott elő Dongóné...